Csoportmásodikként jutottak tovább a magyar lányok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Bíró Attila együttese 11-10-re győzte le az orosz csapatot.

MTI
2016. 01. 18. 17:39

„A mérkőzés előtt azt mondtam a lányoknak, bizonyítsuk be, nemcsak azért fontos ez az összecsapás, hogy a negyeddöntőben könnyebb ellenfelet kapjunk, hanem hogy megmutassuk mindenkinek, a játékvezetőknek, a delegátusnak, a szakértőknek, hogy a magyar csapat igenis esélyes a végső győzelemre is” – nyilatkozta a találkozót követően Bíró Attila, és hozzátette: nem aggódott annak ellenére sem, hogy az oroszok a záró játékrészben négygólos hátrányból felállva egyenlítettek.

„Benne volt a pakliban, hogy döntetlen körüli eredmény születik majd, de bíztam a játékosaimban, hogy abból az egy-két fórból, ami a végén kapunk, sikerül majd egyet értékesíteni, ahogy Illés Annának sikerült is” – tette hozzá.

A szakember kitért a hat gólt szerző Keszthelyire is, aki – mint mondta – világklasszis teljesítményt nyújtott. Ugyanakkor hozzátette, hogy az utolsó percekben már nagyon lefogták, de szerencsére vannak mellette a csapatban olyan játékosok, akik ilyen helyzetben elvállalják és értékesítik is a lehetőségeket.

A mérkőzés legjobbja, Keszthelyi Rita szerint a „szokásos magyar betegség” miatt egyenlíthettek az oroszok: „Nálunk elő szokott fordulni, hogy ráülünk az eredményre és csak várjuk, hogy leperegjen az idő. Emellett azért a szoros emberfogásuk elég sokat kivett belőlünk, így a végére elfáradtunk” – nyilatkozta a csapatkapitány, aki szerint lehet építkezni abból, hogy a gárda most 26 percig játszott csak jól, mint mondta, ezt kell kitolni 32 percre.

Hozzátette: jó, hogy könnyebb negyeddöntő vár majd a csapatra, ugyanakkor arra is ugyanúgy fel kell majd készülni.

A női tornáról csak a győztes jut ki a riói olimpiára, emellett a márciusi hollandiai kvalifikációs tornán lehet még kvótához jutni. Ahhoz, hogy a magyar csapat ott legyen ezen a viadalon, a legjobb hatban kell végeznie. Hollandiában további négy válogatott szerezhet indulási jogot.

A magyarok szerdán 15 óra 45 perctől a francia vagy a német csapattal találkoznak a negyeddöntőben.

Eredmény:
nők, A csoport, 5. forduló:
Magyarország–Oroszország 11-10 (2-1, 4-1, 3-3, 2-5)
magyar góldobók: Keszthelyi 6, Kisteleki H. 2, Czigány, Bujka, Illés 1-1

Korábban:
Portugália–Törökország 11-10 (2-2, 3-3, 4-1, 2-4)
Hollandia–Görögország 11-10 (1-3, 3-3, 3-4, 4-0)

A csoport végeredménye: 1. (továbbjutott) Hollandia 15 pont, 2. (továbbjutott) Magyarország 12, 3. (továbbjutott) Oroszország 9, 4. (továbbjutott) Görögország 6, 5. Portugália 3, 6. Törökország 0

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.