Tudtuk, hogy nem Babos az esélyes, azt is tudtuk, hogy Kristina Mladenovic előrébb áll a világranglistán, és itt Párizsban kiemelt, az sem volt titok, hogy az eddigi négy meccsükből hármat a francia nyert meg. Mindezek ellenére bíztunk a csodában, vagy inkább abban, hogy Babos Tímea képes lesz megismételni azt a remek játékot, amelyet az első fordulóban láttunk tőle.
Sajnos ezúttal nem ő volt a jobb, nem ment úgy, ahogy szerette volna, így senki sem csodálkozhatott azon, hogy 79 perc játék után a hazai közönség által támogatott Mladenovic 6:4, 6:3-ra legyőzte a magyar játékost. A találkozó alatt mindössze egyszer, az első szettben volt valós esély arra, hogy Babos nyerhet: amikor 0:3 után nemcsak kiegyenlített, hanem brékelőnybe is került a soproni teniszező. Ám nem kegyelmezett a barátnő, a korábbi párospartner, így a következő fordulóban ő próbálhatja meg a szinte lehetetlent: legyőzni a címvédő Serena Williamst.
„Rettentően csalódott vagyok. Nem tudtam megfelelő taktikával játszani. Nem szerváltam jól, de így is voltak lehetőségeim, de nem éltem az esélyeimmel. Sajnálom, tényleg” – nyilatkozta hivatalos honlapján Babos.
A női mezőnyben elmaradt ismét a meglepetés, az esélyesek – a két Williams, Bacsinszky Tímea, Ana Ivanovic és Madison Keys – bejutottak a harmadik körbe. Ám most már nem lesz könnyű rivális, hiszen a tét már a legjobb tizenhatba jutás lesz, így a kiemeltek egymással csapnak össze.
Ha az idei Roland-Garros férfiegyesének fő esélyeseit nézzük a felső ágon, elmondhatjuk, mind a kilencszeres párizsi bajnok Rafael Nadal, mind pedig a világelső Novak Djokovic jubilált a tegnapi második fordulóban. Kettejük közül ezúttal a spanyol 6:3, 6:0, 6:3-ra kiütötte az argentin Facundo Bagnist, és ezzel a 200. győzelmét aratta Grand Slam-tornán. Nadal ezzel a nyolcadik teniszező lett, aki átlépte ezt a bűvös határt, ám a csúcstól nagyon messze van: ott a Roland Garrost kihagyó Roger Federer áll 302 sikerével. A salakkirály a harmadik körben honfitársa, Marcel Granollers Pujol ellen lép pályára.














