Félelmetes klasszisok várnak a Veszprémre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Brutális mezőnyben nyernének Bajnokok Ligáját a bakonyiak.

Szén Sándor
2016. 05. 28. 2:39

Ezekkel a csapatokkal kell tehát szembenéznie a Veszprémnek a hétvégén, bitang nehéz feladatnak tűnik, elkél tehát a biztatás. Ugyanakkor az egyik résztvevő nem lesz ismeretlen a magyar csapat számára, a csoportkörben ugyanis a Paris Saint-Germainnel találkoztak már Nagy Lászlóék. A mérleg egy győzelem és egy vereség.  A BL-szezon legeredményesebb játékosai Ilic, Marguc és Nagy László voltak, de a stabilitással sem akadt komoly gond, mind Alilovic, mind pedig Mikler nagyszerű teljesítményt tett le az asztalra a kapuban.

A Balaton-partiak kiválóan hangoltak, a Magyar Kupában kettős győzelmet arattak a Szeged elleni izgalmas párharcban.

A Kiel ugyanakkor nem alapozhat az utolsó meccsére, ott ugyanis kikapott a Melsungentől. A Paris Saint-Germain pont a Veszprémével ellentétes előjellel készülhet a döntőre: a fővárosiak elbukták a kupadöntőt a Montpellier-vel szemben. A Kielcének nem a BL lenne a szezon első trófeája idén, néhány hete ugyanis a lengyel bajnokságot már behúzta – 2009 óta egy év kivételével folyamatosan ők a bajnokok.

Négy különböző stílusú, profilú klub küzd meg a férfikézilabda első számú nemzetközi trófeájáért. A világ legjobbjai a leghangulatosabb arénában csapnak össze. Jósolni nehéz, az pedig egyértelmű, remek összecsapásokra van kilátás. És persze reméljük, hogy a Veszprém folytatni tudja a két éve megkezdett sormintát, és a negyedik, valamint a második hely után vasárnaptól a BL friss bajnokaként tündökölhet.

Szombat

15.15 Kielce–PSG

18.00 Kiel–Veszprém

Vasárnap

15.15 Bronzmeccs

18.00 Döntő

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.