Az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Christopher Mattheisen, a telekommunikációs cég vezérigazgatója, valamint Kálomista Gábor, a klubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója a Magyar Telekom székházában.
A cég már közel húsz éve támogatja a kézilabdacsapatot, amely fennállása során 24-szer nyert magyar bajnokságot (legutóbb szombaton), 25-ször Magyar Kupát, háromszor Magyar Szuperkupát, kétszer KEK-et és kétszer SEHA-ligát, most pedig hétvégén a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében érdekelt.
„Olyan régóta vagyunk a veszprémiek elkötelezett támogatói, hogy most új szintre emeltük a kapcsolatunkat. Remélem, a következő három év is sikerekben gazdag lesz” – mondta Mattheisen.
Kálomista Gábor történelminek nevezte a mostani szerződést, s jelezte, igyekeznek meghálálni a bizalmat.
„Csapatunk sorra nyeri a bajnokságot, Magyar Kupát, SEHA-ligát, és már talán az egyik legesélyesebbeknek tartanak minket a BL megnyerésére is” – tette hozzá.
A klub két alapembere, Nagy László és Mikler Roland kiemelte: a csapat szeretné a pályán mutatott teljesítményével bizonyítani, hogy rászolgált a bizalomra, és a Telekom által biztosított háttérrel tovább folytatni a sikersorozatot.
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a 65-szörös válogatott játékos, Ancsin Gábor három évre a veszprémiekhez igazol Szegedről.