A labdarúgó-Eb után alig egy hónappal indul az olimpia Rio de Janeiroban, ahol az Európa-bajnoksághoz hasonlóan legalább háromszor azért felcsendül a magyar Himnusz.
Az előző ötkarikás játékokon, Londonban nyolc alkalommal is bejátszhatták, ám először, Szilágyi Áron kardvívó elsősége után még egy teljesen fals változat szólt, ami kiverte a biztosítékot mind a magyar közvéleményben, mind a MOB-nál. Érdekes módon nemcsak a magyarok, de a hollandok még a 16. században keletkezett himnuszát is teljesen szétroncsolták a Londoni Filharmonikus Zenekar kapkodó zenészei – nem csoda, 52 óra alatt kellett rögzíteniük több mint 200 nemzet himnuszát, a BBC akkori tudósítása szerint kevesebb mint negyed munkaóra jutott egyetlen nemzeti induló feljátszására az Abbey Roads Studiosban.
A Magyar Olimpiai Bizottság gyorsan lépett, így a továbbiakban egy elfogadhatóbb változatot hallhattak Gyurta Dánielék.
A hasonló helyzetek elkerülésére a MOB felkérte az Erkel Ferenc Társaságot, hogy állítson össze egy jól énekelhető, 90 másodperces változatot a Himnuszból. A társaság Somogyváry Ákos vezetésével neki is látott a munkának, és 2013-ra a MÁV Szimfonikusok kezei közül kikerült a nagy mű: a korábban megszokottnál kissé gyorsabb, egy tiszta kvarttal (négy hanggal) lejjebb elhelyezett művet pró és kontra is kritika alá vette a közvélemény, portálunkon is teret adtunk a különböző véleményeknek.
Hogy mennyire voltak jogosak az akkori kritikák, azt valójában az Erkel-társaság Himnuszának elterjedtsége – vagy el nem terjedettsége – mára talán eldöntötte.
A kérdés ettől még kérdés maradt: valójában melyik Himnuszt viszi el a MOB a riói olimpiára? A válaszokért Siklós Erikhez, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtósához fordultunk, aki megkeresésünkre közölte: az Erkel-társaság által elkészített, 90 másodperces, az előírások miatt kórusmentes Himnusz szólhat majd, ezt befogadta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is.
Magyarország sport- és olimpiai Himnusza (a meghallgatáshoz kattintson!)
Rio de Janeiroban tehát ez a változat szólhat majd a magyar sportolóknak, reméljük, minél többször.