Moszkvában pénteken megkezdődött a kajak-kenu Európa-bajnokság, s a magyarok rögtön kiemelkedő eredménnyel nyitották az előfutamokat. A kontinensviadal programjába idén visszakerülő férfi-K-4 500 méteren ugyanis 1:19,496-cel minden idők legjobb eredményével nyert a Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter és Somorácz Tamás alkotta kvartett.
A májusi és június eleji olimpiai válogatókra a K-2 200 méter világbajnoki címvédőjeként állt oda Tótka és Molnár, ám végül szétlövésben kikaptak a győriek fiatal duójától, Horváth Bencétől és Szomolányi Mátétól. Storcz Botond, a felnőttválogatott vezetőedzője úgy döntött, a moszkvai Európa-bajnokságon a nem olimpiai távú négyes hajóba ülteti be a 200 méteren vereséget szenvedő párost. A magyar négyes már az előfutamban meg tudta mutatni erejét.
„Tökéletes pálya volt, ritka az ilyen, hogy egyből megy, hiszen eddig mindössze négy összeülésünk volt. Beszéltük egymás között, hogy nem akarunk középfutamozni, ezt sikerült elérnünk, így délután pihenő, holnap pedig odacsapunk még egyet” – nyilatkozta az MTI-nek Tótka Sándor. A vezérevezős Nádas Bence pedig arról beszélt, hogy olyan erőt kapott a többiektől, hogy csak gazdálkodnia kellett vele.
A délelőtt folyamán egyébként a parakenusaink már megkezdték az éremtermelést: Suba Róbert a VL1-es számban arany-, Tóth Julianna a VL2-es kategóriában bronzérmes lett.
Az Európa-bajnokság döntőit szombaton és vasárnap bonyolítják.