Hét nap alatt hét kontinensen hét maratont futott a 42 éves amerikai Michael Wardian a múlt héten, méghozzá 2 óra 45 perces átlagidővel, ami új rekord a World Marathon Challenge történetében. A világ legdurvább futóversenyét mindössze harmadszor rendezték meg eddig, és összesen 30-an próbálkoztak a teljesítéssel, Michael Wardian mégis „normál” körülmények között is tekintélyt parancsoló átlagidőt produkált.
A „kísérletezők” az Antarktiszon kezdik a futást, embertelen téli körülmények között, jóval fagypont alatt. Másnap Chilében, harmadnapon Miamiban, a negyedik napon már az öreg kontinensen, a spanyolországi Madridban, majd még Marokkóban, Dubajban és Ausztráliában teljesítik a 42 195 métert, megküzdve a változó éghajlati viszonyokon kívül az időzónák jelentette kihívással is.
A Sports Illustrated tudósítása szerint Wardian a hét maraton eszméletlen átlagidején túl azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy az Antarktiszon is bekerült a lélektani 3 óra alá (2:54,54).
Wardian számára – mint a cikk megjegyzi – a maratonfutás szinte séta, folyamatosan indul versenyeken, nem idegenek tőle az ultra távok sem, indult már például a 135 mérföldes Death Valleyn és a 150 mérföldes szaharai ultrán is. A klasszikus maratoni távon egyéni legjobbját 2012-ben futotta az amerikai olimpiai válogatón (2:17,49). Mostani versenytársai között ott volt például az amerikai olimpikon Ryan Hall is, aki a félmaraton amerikai rekordját tartja 59.43-mal, a pekingi olimpián (2008) a 10. helyen futott célba, maratoni távon 13 perccel tud jobbat Michael Wardiannél. Csakhogy ez nem egy átlagos maratonfutó verseny.