Gyulai: Amerikai részrehajlás fogja le Oroszországot

A MASZ főtitkára szerint sportágankénti független doppingellenes szervezetek kellenének a WADA helyett.

BuL
2017. 01. 24. 12:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dopping miatt kétszáz orosz atléta ellen folyik vizsgálat, Rióban mindössze egyetlen távolugró képviselhette a fehér-kék-piros színeket, de már 2008-ban előfordult az a felháborító ügyeskedés, hogy hét orosz sportolónak teljesen azonos volt a dns-mintája, ami azt jelenti, a mintaadáshoz egyetlen versenyző elég volt.

„Képzeljük el, most hol tartanak, ha már kilenc éve sikerült ez az oroszoknak” – festett igen borús képet az atlétika egére Gyulai Márton a Digi Sport tévén kedd reggel. A Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára szerint igen régen elkezdődött egy tudatos szabálymegkerülés, ha nem is központi irányítással, de a vezetők tudtával és beleegyezésével. Ez elmondása szerint azért baj, mert nemcsak egyes orosz versenyzőknek vagy az ottani sportéletnek ártanak, de a nemzetközi versenyeket is tönkreteszik.

Orosz doppingbotrány-krónika az olimpia óta

Gyulai beszámolt arról, hogy az elmúlt héten az ARD televízió bemutatott egy dokumentumfilmet, amelyen kiválóan látszik, Moszkvát hidegen hagyja számos edző örökös eltiltása, vígan dolgoznak tovább atlétákkal, az ottani szövetség nem tartatja be az előírásokat. Örömmel újságolta ugyanakkor a főtitkár, hogy tucatnyi orosz sportoló jelentkezett a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél (IAAF), hogy bármikor elérhető, és tiszta körülmények között sportol, ki akar törni a rendszerből.

Gyulai nagyon reméli, hogy a 2016-os év a nemzetközi atlétikaélet legmélyebb pontja volt, és innen már csak fölfelé vezet az út. Házi őrizetben van a volt IAAF-elnök, fia ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, a francia ügyészség folyamatosan foglalt le a bűnüldözés számára fontos adatokat tartalmazó számítógépeket, Oroszországot pedig felfüggesztették. A főtitkár szerint nem lehet egyik napról a másikra eredményeket elérni, de lépésről lépésre haladni kell előre, ez 2017-ben stagnálást jelenthet várakozásai szerint.

Optimizmusának alapját az adhatja, hogy ellentétben a FIFA-ban lévő botrányokkal – gyanús körülmények között ítélték oda Oroszországnak a 2018-as, Katarnak pedig a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot, új döntést pedig a csalás kiderülte után sem hoztak – az atlétikában a múlt minden árnya alól próbálnak kibújni. Az atlétika beismerte a hibáit és szembenézett velük, új lapot akar nyitni, jelentette ki Gyulai Márton.

„Azonnal paradigmaváltás történt, és elkezdték orvosolni a hibákat. A FIFA-ban fontos bizottságban ül a mai napig a vétkes orosz sportminiszter, aki a kormányon belül is előrébb lépett. Nem néznek szembe a múlttal, és akkor még a doppingról a labdarúgásban nem is beszéltünk – megtehetnénk egész héten át –, hogy mikor fogják végre komolyan venni.” A MASZ főtitkára szerint gyanús, milyen hihetetlen igénybevétellel dolgoznak a futballisták, mégsem fáradnak el.

A botrányok miatt távozó szponzorok helyére szerinte az ajtó előtt várakozó ázsiai támogatók szépen be fognak lépni, emiatt az IAAF sem fog anyagi gondok közé keveredni.

Gyulay a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségről is egyértelműen véleményt formált, noha jelezte, szakmai véleményként óvatosabban kell fogalmaznia. „A WADA azért jött létre, hogy megmentse, tisztán tartsa a világ sportját. Nem végzi jól a dolgát, de csak az hibázik, aki dolgozik. És ugye a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága pénzéből gazdálkodik, innen nagyon nehéz valakitől számon kérni, hogy pártatlanul végezze a munkáját. Hosszú távon nem lesz megoldás, ami most van, lehet, hogy egy sportáganként működő doppingellenes szervezetre lenne szükség.”

Gyulai Márton egyáltalán nem biztos benne, hogy az idei év atlétikai csúcseseményét, az augusztusi, londoni világbajnokságot csak az orosz atléták fogják kihagyni azért, mert nem tartják be a nemzetközi előírásokat. Velük is kell szerinte foglalkozni a tisztulási folyamat részeként, részrehajlással viszont ez nem fog menni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.