Ha a magyar lelemény nem volna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hosszú nem most és nem minden előzmény nélkül fordult a kormányzathoz.

2017. 01. 06. 5:45

Hogy eddig miért volt megfelelő a 25-ös medence, most pedig hirtelen miért nem? Virth szerint a decemberi rövid pályás vb-t megelőző időszakban épp 25-ös kellett, most viszont indul a nagymedencés szezon, ráadásul az alapozó időszakban 50-esben ússzák a sportolók a könyörtelen távolságokat. Azt is megemlíti, hogy Katinka legújabb küzdelmének, az új „tüskés” megoldásnak Kapás momentán a haszonélvezője.

– A nap folyamán, amikor a gyerekek úsznak, 25-ös a medence, de amikor jönnek a nagyok, reggel 8–10, valamint délután 5–7 óra között áthúzzák a köteleket úgy, hogy 50 méteres legyen. Ilyenkor Bogi egyszerre edz Katinkával – vázolja Virth, aki szerint egy ilyen variálás természetes az uszodáknak; a Komjádiban is volt hasonló a vízilabdázók mellett. A Dagály nyitásáig tehát maradnak az okos megoldások Kapáson túl még például a Gyurta fivéreknek, Dánielnek és Gergelynek, valamint Kozma Dominiknak is. Utóbbinak Hosszú segít: egyik saját pályájából ajánl fel neki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.