Fucsovics Márton kikapott a döntőben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Jürgen megérdemelten nyert, gratulálok neki” – mondta a magyar játékos.

MTI
2017. 02. 12. 16:40

„Fáradtan és betegen érkeztem, de egész héten jól játszottam, ebben sokat segített a közönség támogatása. Jürgen megérdemelten nyert, gratulálok neki” – mondta a díjátadón Fucsovics.

Az újdonsült bajnok is méltatta őt beszédében, kiemelve, hogy főként neki köszönhetően jutott be a magyar Davis-kupa-csapat a múlt hét végén a világcsoport szeptemberi rájátszásába.

„Sok versenyen jártam már világszerte, annyit mondhatok, hogy ez több volt egy challengertornánál” – tette hozzá elismerően Melzer, aki a trófea mellé 9200 eurót (2,85 millió forintot) kapott, míg Fucsovics 5400 euróval (1,66 millió forinttal) vigasztalódott.

A párosoknál a Dino Marcan, Tristan-Samuel Weissborn horvát, osztrák duó diadalmaskodott, mivel hallatlanul izgalmas végjátékban, nyolcadik meccslabdáját értékesítve legyőzte a szlovén Blaz Kavcicot és a horvát Franko Skugort. Utóbbi kettősnek ugyancsak volt három mérkőzéslabdája.

Eredmények, döntő

Egyes:

Jürgen Melzer (osztrák)–Fucsovics Márton 7:6 (8-6), 6:2

Páros:

Dino Marcan, Tristan-Samuel Weissborn (horvát, osztrák, 3.) – Blaz Kavcic, Franko Skugor (szlovén, horvát) 6:3, 3:6, 16-14 – döntő rövidítés

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.