Megfosztották olimpiai aranyától Szavinovát

Semenya lehet a 800 méter bajnoka.

MTI
2017. 02. 10. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Így a második helyezett dél-afrikai Caster Semenya léphet elő bajnokká, aki négy évvel a londoni játékok után, tavaly Rio de Janeiróban első lett ebben a számban.

Szavinovát egyúttal négy évre eltiltotta a versenyzéstől a CAS, mert doppingolásra, teljesítményfokozó szer használatára utaló „egyértelmű bizonyítékokat” talált a sportoló biológiai útlevelében a 2010. július 26-án, a barcelonai Európa-bajnokság előtt és a 2013. augusztus 19-án, a moszkvai világbajnokság után rögzített adatok összehasonlítása alapján. Ennek megfelelően az ebben az időszakban nyert összes érmétől megfosztották a futót, eltiltása pedig 2015. augusztus 24-től számítódik.

Szavinova 2011-ben győzött, 2013-ban második volt 800 méteren a világbajnokságon, míg a 2010-es Eb-n ugyancsak az első helyen végzett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.