Nadal nagybátyja: Rafa nem szemtelenkedhet velem

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Toni nem viszi a teniszcsillag után az ütőit, sokkal fontosabb számára, hogy felnézzen rá, és tisztelje őt.

MTI
2017. 02. 10. 20:52

„A különbség a szívben van, a lábakban és a kezekben. A fizikumnál nincs fontosabb, hiszen a legintelligensebb játékos sem tud nyerni jó kondíció nélkül. Az mindennek az alapja.”

Ami a Nadal család megosztottságát illeti, Toni szerint a tagok fele Real Madrid-, a másik fele pedig FC Barcelona-szurkoló, a különbség csak a vérmérsékletben van.

„A realosok fanatikusak, mi, barcások normálisak vagyunk” – mondta nevetve.

Az élmezőny elöregedéséről Nadal közölte, ma a gyerekek későn csöppennek a profi teniszbe, mert a szülők vagy a szövetség elkényezteti őket. Nem edzenek elég keményen, és csak saját korosztályukkal küzdenek, míg Rafael Nadal már 16 évesen jóval erősebbekkel játszott.

Ennek kapcsán Norman kiemelte, hogy a mai fiatalok sokkal nagyobb fizikai igénybevételnek vannak kitéve, mint az ő idejében.

„Gyors izmokra van szükség a gyors pályákon a gyors labdákhoz, mindenki rendkívül vékony és inas, nézzék csak meg Murrayt, Djokovicot vagy Federert” – magyarázta.

A Federerrel szemben elvesztett januári Australian Open-döntőről Toni Nadal azt mondta, a svájci remek taktikát választott: gyorsan játszott, bár ebben a gyors borítás is segítette, illetve hogy a labdák alig pattantak fel. Emellett a fonákja is sokkal jobban működött, mint korábban.

A mai teniszről a spanyol tréner kifejtette, szerinte egyre unalmasabb a játék, mert taktika és ész helyett az erő és a gyorsaság dominál, pedig az emlékezetes labdamenetek nem ászokról szólnak.

„A labdarúgásban az irányítók az elmúlt évtizedekben bevezettek olyan szabályokat, amelyekkel élvezetesebbek lettek a meccsek. Nálunk azonban sosem változik semmi” – közölte, hozzátéve, nem az unokaöccse miatt korteskedik a szabálymódosítások mellett, hiszen ő a mostaniakkal szerzett 14 Grand Slam-trófeát, sokkal inkább a közönség miatt.

Ami Piros Zsombor junior Australian Open-diadalát illeti, Nadal szerint benne is megvan a lehetőség, hogy nagy bajnok lesz, ez csak rajta múlik, de összességében a fiatal ászoknak csak 30-40 százaléka bizonyít a felnőtt mezőnyben is. Ennek kapcsán felidézett egy anekdotát is: „Amikor Djokovicot először láttam edzeni valahol, azt sem tudtam, hogy ki ő, de azonnal odamentem Rafához, és azt mondtam, van egy kis gondunk. És valóban lett.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.