Súlyos sérülés után műtötték meg Szucsánszki Zitát

A vizsgálatok nem mutattak pontos képet a Ferencváros csapatkapitányának sérüléséről.

MN
2017. 04. 24. 14:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szucsánszki Zita 2017. április 2-án, a Győri Audi ETO elleni Magyar Kupa-döntőben szenvedett sérülést, ám a mérkőzést követő vizsgálatok nem mutatták ki pontosan annak mértékét – olvasható a Ferencváros internetes oldalán.

A budapesti zöld-fehérek csapatkapitánya öt nappal az MK-döntő után nem lépett pályára Bukarestben a BL-negyeddöntő első összecsapásán, míg a budapesti visszavágót nagy fájdalmak közepette vállalta, és vezére is volt csapatának.

A vizsgálatok után a csapat orvosa és a Sportkórház sportsebésze, dr. Pavlik Attila a műtétet javasolta, amit hétfőn végre is hajtottak.

„Az operáció során kiderült, hogy a sérülése súlyosabb, mint amit a panaszai és a vizsgálatok alapján gondoltunk – mondta a műtétet elvégző csapatorvos. – Vélhetően a Magyar Kupa-döntőben a vállában teljesen elszakadt a porcszalag, ezt most három horgonycsavarral rögzítettük, ezenkívül pedig néhány régebbi sérülést is találtunk: volt egy részleges rotátorköpeny-szakadás, illetve apróbb porcprobléma is, amelyet a beavatkozás során elláttunk. A következő négy hétben fel lesz kötve a keze, addig csak minimális rehabilitációt végezhet, utána pedig három-négy hónapos erőteljes rehabilitáció vár rá – annyiból »ideális« a helyzet, hogy a gyermekvállalás miatt lesz ideje rá, hogy alaposan megerősítse a vállát. Bízhatunk a teljes felépülésben, de a dobóvállnál azért ez nem kicsi sérülés.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.