Egy órával később Bodó Richárddal, a szegedi balátlövővel erről is beszélgettünk, pontosabban arról, milyen taktikával játszik majd a csapat a horvátországi kontinenstornán jövő szombattól. Amennyi bepillantást kaptunk a zárt ajtók mögé, az alapján nem lesz egyszerű felkészülniük az ellenfeleknek a mieinkből.
– Míg Szegeden pontosan megtervezik minden mozdulatunkat, a válogatottban az alapjátékon túl az irányítókra bízza a szövetségi kapitány a döntéseket, és azt szeretné, hogy ehhez mindenki egyénileg tegye hozzá, amit tud – mondta Ljubomir Vranjessel kapcsolatban Bodó Richárd, aki az együttes egyik legeredményesebb játékosa lehet a tornán. A kapitány elgondolása azért lehet sikeres, mert nagyon kreatív játékmesterekre, Lékai Mátéra és Császár Gáborra támaszkodhat, nem véletlen, hogy az ősszel Vranjes klubcsapatában, a Veszprémben Lékai élete formájába került. A svájci Schaffhausenből érkező Császár elmondásaiból pedig arra lehet következtetni, régen nem élvezte annyira a válogatottságot, mint most.
– Vranjes ugyanolyan kemény védekezést kér tőlünk, mint a klubcsapatokban, ebből
szeretne minél több gyors lerohanást látni, a saját stílusát honosítaná meg itt is.
És ez jó, de össze kell csiszolódnia a védekezésnek is, amelyben a hármas védők, a pálya tengelyében lévők lesznek a főnökök – utalt Bodó Richárd Schuch Timuzsin, Ligetvári Patrik és Bánhidi Bence várható szerepére hátul.
A korábbiakhoz képest kevés felkészülési meccsen formálódhat a nemzeti csapat az Eb-re: szombaton és hétfőn a szerb származású Vranjes hazájában, Svédországban teszteli magát a házigazdák ellen. A kapitány a jelek szerint nagyobb hangsúlyt fektetett a fizikai felkészülésre, a bombasztikus lövéseiről ismert szegedi kézilabdázó elmondása szerint kemény alapozással kezdtek, a konditeremben és a futóedzéseken is befogták őket rendesen.
Az Eb közismerten a sportág legnehezebb világversenye, az olimpiával és a világbajnoksággal szemben itt nincsenek fejlődő országokból érkező csapatok. A varasdi csoportban az olimpiai címvédő Dánia, majd a két éve Eb-ezüstöt nyerő Spanyolország vár ránk, de az utolsó csoportellenfél, Csehország is mindig veszélyes. A négyesből három csapat jut tovább a középdöntőbe.