Következő mérkőzések
Grúzia
15:002024. június 22.
Cseh Köztársaság
Törökország
18:002024. június 22.
Portugália

Ambros Martín a szezon végén távozik Győrből

A Győri Audi ETO KC vezetése elfogadta a tréner döntését, és tudomásul veszi – olvasható a klub honlapján.

MTI
2018. 02. 16. 20:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klub honlapjának beszámolója szerint a spanyol tréner a Vasas felett aratott idegenbeli pénteki sikert követően tájékoztatta a klub vezetését és a játékosokat döntéséről.

„Ahogy azt pár hónappal ezelőtt a szurkolói ankéton elmondtam, a döntésemet úgy hozom meg, hogy az a csapat érdekét szolgálja. Jelen pillanatban azt mondhatom, hogy a szívem a maradás mellett szavazott, de az eszem mást diktált” – idézi az oldal Martínt, aki hozzátette, élete legnehezebb döntését hozta meg.

„Az elmúlt hat évben rengeteget kaptam a klubtól, a játékosoktól, valamint a szurkolóktól és a győriektől is, ám úgy érzem, most eljött az ideje a változásnak” – fogalmazott a tréner, aki 2012 óta irányítja a Győrt, s a többi között 3 Bajnokok Ligáját, 3 magyar bajnoki címet és 4 Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett az együttessel.

Kifejtette, az elmúlt hetekben az együttes körüli körülmények arra irányították, hogy meghozza ezt a döntést a csapat érdekében.

„A szívem Győré és a csapaté, de az eszem a távozás mellett döntött. Természetesen ez nem befolyásolja az idei szezont, minden fronton győzni szeretnénk! Mindörökké ETO!” – hangsúlyozta Ambros Martín, aki 2016 októbere óta román szövetségi kapitányként is dolgozik, abban az évben Elek Gáborral közösen rövid ideig vezette a magyar női nemzeti csapatot is.

A honlap kitért rá: a Győri Audi ETO KC vezetése elfogadta a tréner döntését és tudomásul veszi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.