Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Miklós Edit nem indul magyar színekben, ha Bajai András marad az elnök

Az olimpiai hetedik, sérült alpesi síző kiáll a megvádolt Kaszó Klára mellett.

Arday Attila
2018. 02. 22. 11:07
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olimpiáról súlyos sérülése miatt lemaradó alpesi síző, miután Bajaiék elmondták általunk is részletezett problémáikat a szövetséggel és Kaszó Klárával kapcsolatban, a sajtó képviselőinek elmondta, amíg a Bajai–Vámos tengely irányítja a szervezetet, nem indul magyar színekben a versenyeken.

Mint ismert, Miklós Edit csíkszeredai, 2011-ig román színekben indult, de négy éve Szocsiban már magyar válogatottként robbant be a nemzetközi élmezőnybe, amikor hetedik lett lesiklásban az olimpián. Később bronzérmet tudott nyerni világkupaversenyen.

Másfél éve az aranyat célozta meg a 2018-as téli játékokon, de súlyos síbalesetei közbeszóltak. A Kaszó Klára-fémjelezte szövetségtől rendre minden támogatást megkapott a felkészüléshez, versenyzéshez. Többek között egy világhírű tréner, a svájci Stefan Abplanalp edzette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.