Élő közvetítés
Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

A belga Bertens megállította Stollár Fannyt

A charlestoni tenisztornán a 19 éves magyar lány bravúrgyőzelme után kiesett a nyolcaddöntőben.

MTI
2018. 04. 06. 5:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Stollár Fanny kétjátszmás, 6:2, 6:4-es vereséget szenvedett a holland Kiki Bertenstől az egyesült államokbeli Charlestonban zajló 735 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A magyar játékos – aki a selejtezőből indulva az előző fordulóban a hatodik kiemelt, magyar származású Johanna Kontát verte meg bravúrral – a tizenkettedikként rangsorolt Bertens ellen nem kezdett jól, második és harmadik adogatójátékát is elvesztette, így hamar jelentős hátrányba került.

Az első játszmában 5-2-es Bertens-vezetésnél a combján és bokáján is kötést viselő magyar lányt ápolni kellett, s 37 perc alatt a kevesebbet rontó riválisáé lett a nyitó felvonás.

A második szettben jobban tartotta magát a világranglistán 219. Stollár, egyszer bréklabdáig is eljutott, ám azt nem tudta kihasználni. Rögtön a következő szervajátékát elveszítette a magyar játékos, így a ranglistán 27. ellenfele hamarosan a továbbjutásért adogathatott. A hosszúra nyúlt utolsó játékban Stollár ugyan két meccslabdát hárított, volt négy bréklehetősége is, de végül búcsúzott a tornától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.