Teljes káosz, Michelisz kiesett

Kigyulladt az autója, motort kellett cserélni benne, majd leszakadt a bal első kereke a versenyen.

MN
2018. 04. 07. 18:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A túraautó-világkupa (WTCR) marrákesi idénynyitóján elképesztő futamnak lehetett tanúja a nézősereg, hiszen volt minden, mi szem-száj ingere. Sajnos azonban a pechsorozatoknak éppen Michelisz Norbert volt a főszereplőjük, akinek az időmérőn kigyulladt az autója, emiatt motort kellett a Hyundaiban cserélni – vissza is sorolták az első sorból a magyar klasszist az utolsó rajthelyre –, majd amikor a futamon már-már a pontszerzésben is reménykedni kezdtünk volna, egyszerűen kiesett a bal első kereke, így a verseny feladására kényszerült.

A megméretés egyébként nem volt híján érdekes jeleneteknek és baleseteknek, hiszen a szűk pályán a rajt után tömegbaleset történt, ezért beküldték a szervezők a biztonsági autót, majd a rengeteg törmelék miatt piros zászlóval megszakították a viadalt. Az újraindítást követően – amikor Michelisz kerékvesztése miatt újra jött, majd kiállt a safety car – Gabriele Tarquini állt az élre, őt a célig szorosan elkísérte az élről rajtoló Thed Björk, míg a harmadik helyen végül Robert Huff ért célba. A magyaroknak annyi örömük lehetett mindössze, hogy a Zengő Motorsport versenyzői végül mindenből kimaradva befutottak: Nagy Norbert a 16., míg Szabó Zsolt a 17. helyen ért célba.

A WTCR három hét múlva folytatódik a Hungaroringen a magyarországi versenyhétvégével, reméljük, magyar sikerekkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.