Ahogy azt a szabadedzések alapján sejteni lehetett, a Bahreini Nagydíj sokkal inkább szól majd a Ferrariról, mint a nagy rivális Mercedesről vagy a Red Bullról. Az időmérő előtt a finn Kimi Räikkönenre fogadtak volna a legtöbben, miután a 2007-es világbajnok nyerte az összes edzést addig, ám az időmérőn akadt egy jobb nála: a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája, így ő indulhat az élről a vasárnapi futamon. A 30 éves Vettelnek ez volt pályafutása 51. pole pozíciója, és mivel mellőle csapattársa, Räikkönen vághat majd neki a versenynek, így a Ferrari kibérelte az első sort, és nagy esélyekkel várhatja a vasárnapi viadalt. Ne feledjük, Vettel nyerte az idénynyitó ausztrál futamot, míg Räikkönen szintén felállhatott a dobogóra.
A nagy riválisok közül a Mercedes egyik szeme nevet – a szintén finn Valtteri Bottas lett a harmadik –, míg a másik sír, miután a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton hiába lett a negyedik, a váltócseréje miatt öt hellyel hátrébb sorolták, s így csak a kilencedik helyről kezdheti a versenyt. Hasonlóan járt a Red Bull: Daniel Ricciardo a második sorból rajtolhat, míg csapattársa, Max Verstappen kicsúszott, és csak a 8. sorból vághat neki az 57 körös vasárnapi versenynek. A Bahreini Nagydíj időmérőjének kellemes meglepetését a francia Pierre Gasly okozta, aki a Toro Rosso Hondával hatodikként zárt, de Hamilton büntetése és hátrébb sorolása miatt az ötödik kockából rajtolhat majd.
A teljes rajtsorrend
1. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) és Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
2. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) és Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
3. sor: Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) és Kevin Magnussen (dán, Haas)
4. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) és Esteban Ocon (francia, Force India)
5. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) és Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
6. sor: Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) és Sergio Pérez (mexikói, Force India)
7. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) és Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
8. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) és Romain Grosjean (francia, Haas)
9. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) és Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
10. sor: Charles Leclerc (monacói, Sauber) és Lance Stroll (kanadai, Williams)