A sportág hazai zászlóshajója a kötöttfogású szakág, ám legjobbjaink nem tinédzserek, és a tavalyi budapesti vb-n 82 kg-ban – ami nem olimpiai kategória – győztes Bácsi Péter 35 évesen már edzőként volt jelen a román fővárosban.
A 2009-es világbajnok Kiss Balázs egy évvel Bácsinál is idősebb, de a Papp László-arénában ő 97 kg-ban lett ötödik, ami az ötkarikás program része, és ez őt még a szőnyegen tartja. Érthető, hiszen az őszi kazahsztáni világbajnokságról az első öt kijut Tokióba.
Kiss az Eb-t kihagyta, miként a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás (77 kg), az ugyancsak Eb-1. Lőrincz Viktor (87 kg), valamint a világbajnok Korpási Báint (72 kg), s utóbbi trióból a Lőrincz testvérek is olimpiai súlycsoportokban tusakodnak.

Fotó: MBSZ/Martin Gábor
Lőrincz Viktor azonban már itthon is emberére akadt, az U23-as világ- és Európa-bajnok, 24 éves Szilvássy Erik Bukarestben első felnőtt világversenyén bronzérmes lett a 87 kg-ban. S hideg fejjel tette a dolgát, mert két meccsét 3-0-s hátrányból fordította meg.
Egy másik új fiú, Nagy Péter (82 kg) is letette a névjegyét, legyőzte az azeriek Európa-bajnokát, majd a negyeddöntőben egy-két centin múlt, hogy a tavalyi vb-n ezüstérmes török ellenfelét az utolsó másodpercekben nem tudta kitolni a szőnyegről, és ezzel őt is legyőzni.
Szabadfogásban Veréb István (92 kg) harmadik Eb-bronzát gyűjtötte be, de ha Tokióban indulni szeretne, akkor vissza kell fogynia a 86 kg-ba. Ebben a fogásnemben a nehézsúlyú Ligeti Dániel is jó eséllyel pályázik a kvótára – neki Eb-ezüstje is van –, aki úgy bukta el a bronzmeccs lehetőségét, hogy amikor vezetett, meggondolatlanul lábra támadott, és ráfizetett.
Bukarestben válogatottunkban egyértelműen a gyengébb nem volt az erősebb, hiszen a női szakág három érmet hozott, és mindhárom olimpiai kategóriában született.
A sportág első magyar világbajnoka, Sastin Marianna (62 kg) 35 évesen és immár édesanyaként is elnyűhetetlen, az ötödik Eb-bronzát harcolta ki, és Németh Zsanett (76 kg) is harmadikként zárt. Barka Emese (57 kg) pedig a dobogó tetejére masírozott, ezzel ő lett a sportág első magyar női Európa-bajnoka.