Önmagát is meglepte a székelyföldi játékosokra épített román jégkorong-válogatott azzal, hogy megnyerte a tallinni divízió I/B-s világbajnokságot. Az eredeti, meglehetősen realista célkitűzés ugyanis az volt, hogy ne essen ki a csoportból, de még a legvérmesebb álmok sem haladták meg a dobogós helyezés kategóriáját. A hazai versenynaptár összeállításában sem fordítottak különösebb figyelmet az idény legfontosabb nemzetközi megméretésére, mindössze kétnapos összetartás előzte meg az Észtországba indulást. A dolog bizonyára komolytalanul hangzik, de talán épp a feljutás alakít valamennyit a sportági vezetők mentalitásán.
Julius Penzes szövetségi kapitány azonban így is megoldotta az összeszoktatás kérdését. Az általa bajnoki címig vezetett Brassói Corona együtteséből hét, a Csíkszereda csapatából pedig hat játékost hívott be, így adott volt a sorok homogenitása, amit nem is zavart meg a szlovákiai szakember. Ha a világbajnokság előtt szó is esett a feljutásról, annak realitását legfeljebb három-négy éven belül látták, úgy tartották, érniük kell még a jó képességű, de fiatal játékosoknak.
Az észtek és japánok legyőzése után következett a lengyel válogatott, amely ellen „ide nekem az oroszlánt is” mentalitással vették fel a harcot, és szerencsés körülmények között, de nem érdemtelenül, a Felvidékről honosított Polc szédületes kapusteljesítményével, hosszabbítás után 3-2-re verték a toronymagas favoritot. És, ha lehet, még dicséretesebb volt a folytatás, hiszen a feljutás váratlanul felvillanó lehetősége sem bénította meg a 15 székelyföldi játékost felvonultató válogatottat, hozták a kötelezőket.

Fotó: IIHF
Tánczos Barna, a szövetség korábbi elnöke – ma a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke – sem hitte, hogy ez lehet a vége. Az ő regnálása alatt formálódott ennek a csapatnak a magja, amely a 2013-as, Brassó-Pojánán rendezett Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon mutatta meg először magát a világnak. A tehetséges generáció tagjainak többségét azonban nem sikerült itthon tartani, többen is különböző európai országok középiskoláit végezve reménykedtek rangos hokis pályafutásban – többnyire jelentős szülői tehervállalás mellett.