Mikel Arteta lett az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Nagy a baj! Két mérkőzéssel az idény vége előtt menesztette edzőjét Schäfer András csapata
Az osztályozós helyre csúszás elkerüléséért küzd az Union Berlin.
Mikel Arteta lett az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A londoni klub közösségi oldalán jelentette be pénteken, hogy a korábbi középpályás vezeti a csapatot.
A 37 éves spanyol szakember 2011 és 2016 között 150 mérkőzésen szerepelt az Arsenalban, amelynek csapatkapitánya volt, és kétszeres FA Kupa-győztesnek is mondhatja magát.
- Nagy megtiszteltetés a világ egyik legjobb klubjának irányítását átvenni. Sok munka vár ránk, de a legnagyobb trófeákért kell harcolnunk – fogalmazott Arteta, aki eddig a Manchester City másodedzője volt.
Az Arsenal november 29-én menesztette az ugyancsak spanyol Unai Emeryt a kispadról, azóta – megbízott edzőként – Fredrik Ljungberg irányította az együttest, amely 17 forduló után a tizedik helyen áll a Premier League-ben.
Az osztályozós helyre csúszás elkerüléséért küzd az Union Berlin.
A győriek balszélsője az őszi sérülését követően februárban tért vissza.
A világbajnok csatár leendő munkaadójának, a Real Madridnak mások az elképzelései, mint Mbappénak.
Sorra kosarazzák ki a trénerek a Bundesliga rekordbajnokát, ezért folyamatosan újabb edzők után kell néznie.
Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró
Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának
Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?
Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni
Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt
Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza
Négy jelölt maradt versenyben a főpolgármesterségért
Luxusautóval versenyeztek, ezért halt meg az MMA-bajnok a szalántai balesetben
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Az osztályozós helyre csúszás elkerüléséért küzd az Union Berlin.
A győriek balszélsője az őszi sérülését követően februárban tért vissza.
A világbajnok csatár leendő munkaadójának, a Real Madridnak mások az elképzelései, mint Mbappénak.
Sorra kosarazzák ki a trénerek a Bundesliga rekordbajnokát, ezért folyamatosan újabb edzők után kell néznie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.