Pont ma volt tíz éve, hogy az Everton utoljára győzni tudott a Liverpool ellen. Azon a meccsen az a Mikel Arteta rúgta a kékmezesek második gólját, aki azóta már visszavonult, és az Arsenal edzője lett. A közben eltelt évek alatt huszonkét mérkőzést játszott egymással a két városi rivális, amelyeken tizenegyszer nyertek a „vörösök”, és tizenegy döntetlen született.
Mégis régóta nem várhatta ennyire bizakodva az Everton a Mersey-parti rangadót, hiszen a liverpooli kékek remek formában kezdték az idényt. Összességében nyolcból nyolc, a bajnokságban négyből négy meccset nyertek, Dominic Calvert-Lewin és James Rodríguez tálcán szállították Carlo Ancelotti csapatának a gólokat. Ugyanakkor a címvédő sem kezdett rosszul, az első három meccsén diadalmaskodott, hogy aztán a negyedik fordulóban rég nem látott verésbe szaladjon bele, az Aston Villa – játszi könnyedséggel – hetet lőtt ellene.
A Liverpool a kijózanító pofon után hamar megmutatta, milyen fából faragták, ugyanis a koronavírus fertőzése után visszatért Sadio Mané már 135 másodperc után megnyitotta a gólgyártást az Everton ellen. Az 5. percben kis híján újra bajba került a házigazda, de végül jól jött ki belőle. Jordan Pickford, a hazaiak kapusa elgázolta Virgil van Dijkot, piros lap és büntető helyett azonban lest ítélt a játékvezető, a holland védő pedig sérülten bicegett le a pályáról. Van Dijk hiányát hamar meg is érezte a vendéggárda, a védelme megzavarodott, és a hazaiak egyenlítésére sem kellett sokat várni. A 19. percben Michael Keane James Rodriguez szöglete után bólintott Adrián kapujába. A próbálkozások ellenére a szünetig nem változott az eredmény, de jó iramban zajlott a játék.

Fotó: EPA/Peter Byrne
A második félidőben a címvédő uralta a pályát, az Everton volt veszélyesebb, majd a Liverpool talált be a 72. percben. Yerry Mina próbált felszabadítani, ehelyett Mohamed Szalah elé került a labda, aki kilőtte a hosszú sarkot, századik bajnoki gólját szerezve klubja színeiben. A vendégek örömét kilenc perccel később Calvert-Lewin törte meg, Lucas Digne beadása után az angol csatár túlugrotta a vendégek védőit, és gyönyörű fejessel szerezte meg idei hetedik gólját a Premier League-ben. A mérkőzés igazi derbi módjára ért véget, a 90. percben emberhátrányba került az Everton, Richarlisont Thiago Alcantara elleni belépője után azonnal kiállította Michael Oliver. A hosszabbítás második percében is a bíróé volt a főszerep, igaz, ez esetben a videóbíróé. A vendégek csapatkapitánya, Jordan Henderson talált be, de Mané – könyöke – lesen volt, ezért érvénytelenítette a gólt a VAR. Maradt a 2-2, ezzel az Everton továbbra is veretlen, és tizenhárom ponttal vezeti a bajnokságot tízpontos városi riválisa előtt.