„Több pofont kaptam apámtól, mint az uszodában”

Bár 100 gyorson Hajós Alfréd volt az első olimpiai bajnok és Halmay Zoltán az első világcsúcstartó, később a magyar úszósportban nagy volt az űr a sprintszámban. Sokáig Zubor Attila volt az egyetlen, aki a nemzetközi élvonalba jutott. A 2001-es világbajnokságon ötödik lett, az akkor felállított országos rekordja csak tizenegy évvel később dőlt meg, vb-döntőben pedig tizennyolc évig nem járt más magyar. Zubor Attila manapság gyerekeket tanít úszni. Szóba került vele David Hasselhoff, a régi idők jogos pofonjai és Eric, az angolna is.

2021.02.11. Tököl Zubor Attila, úszó Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád

– Ugye nézte a Baywatchot annak idején?

– Hogyne! – vágja rá Zubor Attila. – Nem feltétlenül a történet miatt, hanem mint sokan mások, a csajokért, de sejtem, mire vonatkozik a kérdés.

– Amikor rákerestünk a Zubor Attila névre, a legtöbb friss találat a magyar vízimentő-válogatott szövetségi kapitányaként hivatkozott önre. Ebben a pozícióban igazán elárulhatja, hogy a népszerű amerikai sorozatban látottaknak mennyi közük volt a valósághoz.

– Egy vízimentő szigorú protokoll alapján teszi a dolgát. Nem emlékszem, hogy ezt minden részben bemutatták-e, de nagyságrendileg törekedtek a realitásra. Például lokalizálni, majd kihúzni egy ájult testet a vízből, nem kis meló. David Hasselhoff meg a Baywatch ugrik be az embereknek a vízimentésről, de ez egy létező sportág, amelyet a tengerparttal rendelkező országokban komolyan űznek. 2016 óta vagyok szövetségi kapitány, úszókból, uszonyosokból válogatjuk a csapatot, vannak már érmeink a világ- és Európa-bajnokságról.

Zubor Attila a tököli uszodában tölti a mindennapjait. Fotó: Kurucz Árpád

– Hogyan képzeljünk el egy versenyt?

– Többnapos kihívás medencében, nyílt vízen és a parton egyaránt. Része a balesetszimuláció, amikor időre kell menteni, de ezenkívül is változatos feladatokat adnak fel. Számos eszközt használunk, hevedert, babákat, szörfdeszkát; a homokban futástól az akadályúszásig nagyon látványos versenyszámok vannak.

Zubor Attila úszóiskolája is bevétel nélkül maradt

– A vízimentést értjük. Mellette Tökölön vezeti a saját úszóiskoláját, a Zubor Úszósulit. November óta az uszodák is megsínylik a járványügyi korlátozásokat. Hogyan viseli ezt az időszakot?

– Semmilyen bevételünk nincsen, de próbálom az oktatóimat állományban tartani. Az egészség a legfontosabb, ugyanakkor nagyon várjuk már a nyitást, mert úszni meg kellene tanulniuk a gyerekeknek. Mi végezzük a Szigetszentmiklósi Tankerület nyolcvan százalékának a kötelező úszásoktatását, amely sikeres együttműködés eredménye. A kétezres évek elején, még aktív sportolóként, napi két edzés mellett kezdtem el dolgozni. Egy olimpikonnak az első huszonöt éve az életműve, akkor fejezi be a karrierjét, amikor más elkezdi az életét. Szerencsés vagyok, nekem a munka átfedésben maradt a hobbival, negyven éve a medencében vagy a partján létezhetek.

– Ott, mármint a medence partján a legnagyobb magyar úszóedző állt ön mellett. Milyen ember volt Széchy Tamás?

– Kemény, de igazságos volt az Öreg. Mindig kitűzött egy célt, követelt, de csak azt akarta látni, hogy mindent kiadsz magadból. Például egy fárasztó edzés végén azt mondja, száz gyorson ötvenöt másodperc alatti idővel lehet hazamenni. Első próbálkozás 55,2, utasít, hogy újra. Másodjára 55,3 – újra! Harmadjára padlógázzal mész, de legbelül érzed, nincs meg az idő, sőt az is lehet, ötvenhatnál állt meg a stopper, mert elhagytad a sapkádat, gatyádat a nagy erőlködésben. Erre az Öreg közli, 54,9, na ugye, hogy meg tudod csinálni, te hülye! Ellentmondást nem tűrően tiszteltük. Eszünkbe nem jutott megkérdőjelezni. Manapság ez a fajta tisztelet elveszett.

– Mire gondol?

– A tanároknak, oktatóknak, edzőknek már nincs és nem is lehet olyan tekintélyük, mert egy hangos szó vagy egy csúnya nézés is rossz színben tüntetheti fel őket.

Cirka negyven éve az úszásnak él. Fotó: Kurucz Árpád

A kommunizmusból érkezve más volt a természetes

– Biztos, hogy jobb volt a régi módszer? Széchy Tamás nemcsak zseniális edzőként maradt meg a köztudatban, hanem azért is, mert kezet emelt a tanítványaira.

– Ha történt is ilyen, megvolt a maga helye. Pofon biztos, hogy csattant, de ezzel nem mondok sokat, mert otthon apámtól több pofont kaptam, mint amennyit az uszodában. Akkor lázadoztam ellene, de felnőttként rájöttem, hogy egy-egy jól időzített atyai pofonnak megvolt a haszna. Nehéz összehasonlítani az akkori és a mai világot, a kommunizmusból érkezve más volt a természetes. Nyilván nem volt jó a pofon, de az sem az, hogy átestünk a ló túloldalára. Az élsportban szükség van a hierarchiára.

Az idősebbeknek és a sikeresebbeknek mindig előjogaik voltak. Idősebb úgyis leszel, sikeresebb meg lehetsz, küzdj meg érte. Ahol az utolsó tizedeket kell kipréselni magadból, nem célravezető a demokrácia.

– Önnek sikerült kiadnia mindent? Megtalálta az utolsó tizedet is?

– Valószínűleg nem. Az én időmben rajtam kívül nem volt más, aki az ötven-száz gyorsra specializálódott. Nem volt senki, akivel húztuk volna egymást. Az edzéseken „nyulaztam”, előreengedtem a kétszázasokat, és rájuk úsztam, de egy sprinternek ez édeskevés. Itthon mindenki a mennyiségi melóban hitt, nem volt elfogadott, hogy egy százas gyorsúszónak több pihenőre van szüksége. Széchy Tamás minden idők edzője, de az ő generációja szemében kétszáz méternél kezdődött az úszás, ami alatta volt, szinte nem is létezett. Kétszáz-négyszáz, ez volt a terve az Öregnek velem. Egy idő után be kellett látnia, az izomzatom rövidebb távra volt jó.

– Végül elhagyta Széchyt, 1999-ben Olaszországban folytatta a munkát Gyertyánffy Tamás irányításával. Tőle megkapta, amit akart?

– Teljesen más jellegű munkát végeztünk. Feküdt nekem, az eredményeim javultak. Nagy szívfájdalmam ugyanakkor a sydney-i olimpia, amire Tamás nem kísérhetett el. Két héttel a verseny előtt utaztunk ki az akklimatizáció miatt, és ez pont a finomhangolás ideje volt, amelynél fontos lett volna, hogy az edzőm mellettem legyen. Négy századdal maradtam le az olimpiai döntőről…

Ericre, az angolnára is jól emlékszik Zubor Attila

– Amelyet Pieter van den Hoogenband nyert meg Alekszandr Popov előtt. Hitt abban, hogy elkaphat ilyen legendákat?

– Senkitől sem tartottam. Még Popovtól sem, akit a mai napig a valaha volt legjobb gyorsúszónak tartok. Felállt a rajtkőre fecskében, hosszú hajjal, sapka nélkül, aztán úgy tempózott, mint senki. Rettenthetetlen volt, nem véletlenül becézték Jéghegynek. Kevesen tudták legyőzni őt éles versenyben, büszke vagyok rá, hogy nekem sikerült 2001-ben Monte-Carlóban, ugyanabban a medencében, amelyben korábban a 48,21-es világcsúcsát úszta.

– Sydney-ben volt önnel egy számban valaki, akire talán még Popovnál is többen emlékeznek.

– Hát persze, Eric Moussambani, az angolna! A bemelegítőszobában készültem a futamomra, amikor óriási őrjöngés hallatszott, zengett az uszoda. Ott voltunk vagy tízen, néztünk egymásra, hogy mi történik, világrekord már az első előfutamban? Gyorsan kerestünk egy tévét, aztán csak döbbenten álltunk, miközben szegény srác csaknem belefulladt a vízbe az olimpián. Szürreális volt, aztán egyszer csak valaki elröhögte magát…

– Egy évvel később ötödik lett a 2001-es világbajnokságon. Akkor úszta az egyéni csúcsát, a 49,13-at, ami tizenegy évig országos rekord volt százon. Azóta tavalyelőtt Németh Nándor volt az első magyar, aki vb-döntőbe került ebben a számban. Önnek mi hiányzott az éremhez?

– A jó rajt. Híresen gyengék voltunk a rajtokban, amit a fukuokai döntőben is elrontottam, pedig bennem volt a negyvennyolcas idő, azzal talán a bronzot megcsíphettem volna. De nem panaszkodom, négy olimpiai bajnok végzett előttem. Kárpótolt a vegyes váltó, amellyel megadatott két vb-harmadik hely 1994-ben és 1998-ban. Főleg az utóbbi volt nagy élmény. Czene Attilával, Rózsa Norberttel és Horváth Péterrel úsztam. Sokan egy forintot sem adtak volna azért, hogy bejutunk a döntőbe. Végül az ausztrálok és az amerikaiak mögött bronzérmesek lettünk. Irgalmatlan csapatmunka volt. Csak azt bánom, hogy az olimpián nem jött össze a dobogó.