Jelenleg húsz mezőnyjátékossal készül a Dárdai Pál vezette Hertha a Bundesliga következő idényére, hiszen az Európa-bajnokságon szerepelt labdarúgók még a pihenőjüket töltik. Közéjük tartozhatna Dárdai Márton is, akit Marco Rossi szövetségi kapitány nagy valószínűséggel behívott volna a magyar válogatottba az Eb-re, ha a játékos már eldöntötte volna, hogy magyar vagy német szeretne lenni.
Amíg ezt nem tudjuk, addig csak álmodozhatunk (vagy legalább még álmodozhatunk) arról, hogy a Marco Rossi által sikerrel alkalmazott három belső védős rendszerben úgy állhatna fel a nemzeti csapat, hogy Willi Orbán az RB Leipzig, Szalai Attila a Fenerbahce, Dárdai Márton pedig a Hertha alapembere. Korábban hosszú éveken keresztül annak is örültünk, ha egy ilyen minőségű védőnk volt, most meg akár egyszerre lehetne három is.
Csakhogy Dárdai Márton már egyre több figyelmet kap Németországban is. A tavasszal robbant be a Herthában, amely a koronavírus-fertőzések miatt elfogyott hátul, de a 19 éves védő rendkívül érett és jó játékkal bizonyította, hogy megállja a helyét a Bundesligában. Most pedig a Bild közölt róla egy olyan írást, amelynek a címében azt taglalják, hogy Dárdai kirobbanthatatlan lesz a Hertha kezdőjéből.
Ezt azzal támasztják alá, hogy már a felkészülési időszakban is nagyszerű formát mutat, az indításait, a helyezkedését, a meglátásait és a gólveszélyességét dicsérik. Utóbbi újdonság, ami még az apját is meglepte. A remek rúgótechnikával megáldott játékos már a tavaszi bajnokikon is gyakran elvégezte a szabadrúgásokat a Herthában, de most az eddigieknél is többet gyakorolja a pontrúgásokat. – Nagyon szorgalmas, mindig fejlődni akar, ráadásul hirtelen elkezdett gólokat is lőni – mondta középső fiáról Dárdai Pál a lapnak.
A Bild megjegyzi, hogy a berlini csapat középső védői közül a paraguayi válogatott Omar Alderete kölcsönbe a Valenciához került vételi opcióval, Jordan Torunarigha még jó darabig nem lesz elérhető, mert a német olimpiai válogatottal Tokióban van feladata a következő hetekben, a csapatkapitány, Dedryck Boyata jövője pedig képlékeny, francia ajánlatai vannak. Mindezek fényében a Bild szerint már most Dárdai Márton a Hertha első számú középhátvédje, akinek akkor sem forog veszélyben a helye a kezdőben, ha érkeznek új játékosok a posztra.