„Az volt a célom, hogy Amerikában maradjak, de nem sikerült”

Németh Krisztián egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy a válogatottba lehet-e még számára visszaút.

Magyar Nemzet
Forrás: Dvsc.hu2021. 09. 29. 16:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel tíz év után tért vissza a labdarúgó NB I-be a jelenleg 32 esztendős Németh Krisztián, akinek a múlt héten jelentette be a leigazolását a DVSC. A támadó jól sikerült nemzetközi karriert tudhat maga mögött, többek között az Egyesült Államokban, Hollandiában, Görögországban és Katarban is szerepelt. A korábban az MTK-ban, a görög AEK Athénban, a holland Waalwijkban és Rodában, az amerikai Sporting Kansasben is bizonyított támadó legutóbb a tengerentúli Columbus Crew játékosa volt, az elmúlt kilenc hónapokban nem volt csapata. A DVSC honlapján elmondta, miért alakult így a sorsa.

– Január 1-jétől nem volt szerződésem a Columbus Crew-nál, a koronavírus-járvány miatt pedig a megszokottnál később kezdődött az amerikai bajnokság, így eléggé elhúzódott, hogy megoldást találjunk. Úgy voltam vele, hogy nyárig kihúzom csapat nélkül, de utólag belegondolva nagyon hosszú idő volt. Az volt a célom, hogy Amerikában maradjak, de nem sikerült, majd jött a debreceni lehetőség, és úgy gondoltam, belevágok. Tőzsér Dániel sportigazgatóval, Huszti Szabolcs edzővel és csapatkapitánnyal is beszéltem többször, és egyértelműen megerősítettek abban, hogy jelenleg a Loki a legjobb választás a felépítésem érdekében.  

A 37-szeres válogatott játékos azzal egyelőre nem foglalkozik, hogy a nemzeti csapatba lehet-e még számára visszaút.

– Jelenleg nem gondolkozom ezen, és nem is tartom reálisnak, hisz sok időt hagytam ki. Arra törekszem, hogy a DVSC-nél minél jobban megerősödjek, és jó játékkal, gólokkal, gólpasszokkal segítsem a csapatot. Ha ez sikerülne, minden bizonnyal a kapitány is látná, onnan pedig már csak rajta múlik, számít-e rám.

Németh Krisztián tagja volt a 2016-os Eb-nyolcaddöntős magyar válogatottnak, görög és amerikai bajnoknak, valamint magyar bajnoki ezüstérmesnek vallhatja magát, az MLS-ben 2015-ben ő lőtte a szezon legszebb gólját.

A teljes interjú ITT olvasható el.

Borítóképünkön Tőzsér Dániel sportigazgató és Németh Krisztián. Forrás: Dvsc.hu

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.