Szó szerint fenekestül forgatott fel egy sportágat egy hölgy hátsója

Dagad a botrány, amelynek a középpontjában egy osztrák sportmászó hölgy, egész pontosan a feneke áll. Történt, hogy a sportág moszkvai világbajnokságának közvetítése során a kamera túl hosszan időzött el Johanna Färber hátsóján, ráadásul hasonló eset előfordult már az innsbrucki világkupán. A nemzetközi szövetség nem győz bocsánatot kérni, a sportoló pedig keresetlen szavakkal fakadt ki.

Magyar Nemzet
2021. 09. 21. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az operatőr túlságosan belefeledkezett a látványba, és ebből nagy botrány kerekedett. A hétvégén zajlott Moszkvában a sportmászó világbajnokság, és amikor a 23 éves osztrák Johanna Färber került sorra, a kamera hosszú ideig csak a fenekét követte. Ugyanez nem sokkal korábban, júniusban az innsbrucki a világkupán is előfordult vele, az eset akkor is port vert fel, de most kimondottan botránnyá dagadt. A Nemzetközi Sportmászó Szövetség (IFSC) gyorsan közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kért:

„A Nemzetközi Sportmászó Szövetség (IFSC) mélységesen szeretne bocsánatot kérni Johanna Färbertől, az osztrák hegymászótól, az összes sportolótól és a teljes sportmászó közösségtől azokért a felvételekért, amelyeket ma sugároztak az IFSC Climbing női elődöntőjén. A szövetség elítéli, hogy az emberi testet tárgyként kezeljék, és további lépéseket tesz ennek megállítása és a sportolók védelme érdekében."  

Az IFSC elnöke, Marco Scholaris külön is megszólalt, elítélte az adást, és utalt az innsbrucki esetre is:

– Hányszor kell valamit rosszul csinálni, hogy végre megtanuljuk, mi a helyes megoldás?

 

Fotó: Instagram

 

A szövetség műsorszolgáltatójának egyszer már bocsánatot kellett kérnie a sportolótól a világkupát követően, mostanra pedig az IFSC YouTube-csatornájáról mindkét közvetítést eltávolították. Maga Johanna Färber is kiakadt természetesen, aminek a közösségi oldalán adott hangot. Az általa használt wtf mozaikszó egy angol káromkodást rejt magában (magyarul a „mi a f…”-t jelent).

„Őszintén, wtf? – idézi őt a Daily Mail. – Ez a lassított felvétel a televízióban és a YouTube-on olyan tiszteletlen és felháborító! Sportoló vagyok, és itt akarom megmutatni a legjobb teljesítményemet. Hogy őszinte legyek, nagyon zavarban vagyok, mert tudom, hogy emberek ezrei látták ezt. Meg kell állítanunk a nők szexualizálását a sportban, és értékelnünk kell a teljesítményüket.”

Natalie Berry, Nagy-Britannia korábbi sportmászója és a Climbing.com főszerkesztője is elítélte a közvetítés baklövéseit a Sky News-nak adott interjújában:

– Nagyon kiábrándító, hogy ez a tiszteletlen eset ismét megtörténik ugyanazzal a sportolóval, különösen akkor, amikor minden eddiginél több tekintet figyel a sportra, és egyre több nő és lány ismerkedik meg a mászással.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.