Nem Szalai Attila az első magyar, akit a BL-címvédő nézett ki magának, 2005-ben Gera Zoltán szerződtetése volt a téma a Liverpoolnál. A Rafa Benítez vezette Vörösök nem sokkal korábban nyerték meg az AC Milan ellen 3-0-s hátrányból felállva a BL-finálét, ám a támadósorukból távozott Milan Baros, ráadásul Michael Owen Real Madridból való hazahozatala sem jött össze, ő a Newcastle Unitedben kötött ki.
A Liverpool szeretett volna egy kreatív támadót, jobbszélsőt a csapatba, és a The Times korabeli értesülései szerint Gera volt az egyik, a portugál Simao Sabrosa a másik jelölt. Hogy ennek mennyi valóságalapja volt, azt nem tudhatjuk, de egyikük sem öltözött a Liverpool mezébe. Gera egyébként akkoriban valóban kapós lehetett, hiszen túl volt az első PL-idényén, amely kiválóan sikerült neki, egy szavazáson az évad álomcsapatába is beválasztották.
Ha már BL, a sorozat legtöbbszörös bajnoka, a Real Madrid több magyar után is ácsingózott (legalábbis a sajtóban) az elmúlt években. 2001-ben, amikor a királyi gárda német kapusa, Bodo Illgner visszavonult, Király Gábor volt az egyik utódjelölt. Ő a Hertha színeiben a Bundesliga egyik legjobb kapusának számított, 1999-ben a Bayern München legendáját, Oliver Kahnt is megelőzte a posztja rangsorában, mégsem lett a fiatal Iker Casillas riválisa Madridban.
Miért nem? Mert a Hertha nem engedte, Király pedig bevallotta, a királyi érdeklődés volt az egyetlen alkalom, amikor kérdőre vonta német klubja vezetőit. Pedig később az Arsenal is vitte volna, de Berlinben túl sok pénzt kértek érte, így Arsene Wenger inkább Dortmundból szerződtette Jens Lehmannt 2003-ban.
A Real Madriddal legutóbb Szoboszlai Dominiket boronálták össze a magyarok közül, állítólag Zinedine Zidane is felhívta telefonon az akkor még Salzburgban futballozó középpályást tavaly ősszel, ám ő húszmillió euróért – a valaha volt legdrágább magyarként – az RB Leipzigben kötött ki. A sajtóhírek világában Dzsudzsák Balázs és Huszti Szabolcs is közel járt ahhoz, hogy Puskás Ferenc nyomdokába lépjen a Santiago Bernabéuban.
2009-ben az ismert spanyol lap, a Marca a címlapján számolt be arról, hogy a királyi gárda a PSV Eindhoven tehetséges magyar balszélsőjét figyeli. Megjegyeznénk, nem április elsejei kiadványról volt szó, és bármennyire is hihetetlennek tűnt, lehetett komolyan venni a hírt.
Azokban az időkben Dzsudzsák a holland élvonal legjobb játékosai közé tartozott Luis Suárez és Ibrahim Afellay mellett – előbbi az Ajaxból a Liverpoolba, utóbbi a PSV-ből a Barcelonába került. Végül Dzsudzsákot összehozta a sors egy Real-legendával, de Roberto Carlosszal Madrid helyett Mahacskalában került egy csapatba. Nem elhanyagolható különbség…
Huszti egy-két lépéssel talán közelebb is került a Realhoz. Történt, hogy 2007 nyarán a Hannover felkészülési meccsen 3-0-ra legyőzte a madridiakat, és az első gólt Huszti szerezte. Nem volt különösebben tartalékos a királyi gárda, Iker Casillas, Sergio Ramos, Fabio Cannavaro, Raúl és Ruud van Nistelrooy is kezdő volt a találkozón.
Az anekdota szerint az utóbbi beszélt a meccs után a Hannover hollandjával, Arnold Brugginkkal, akit jól ismert, és azt kérdezte tőle, ki volt a tizenegyes mezben. Bruggink elárulta neki, hogy Huszti, mire Van Nistelrooy állítólag azt válaszolta, ha egy csapatban játszanának, minimum húsz gólt szerezne, annyira jók a magyar beadásai.
Nem a holland csatár volt az egyetlen, aki felfigyelt Husztira, hanem a Real frissen kinevezett edzője, Bernd Schuster is dicsérte őt. Mivel a Real épp balszélsőt keresett, hamar beindult a fantázia, ráadásul Huszti menedzsere, Vladan Filipovic is olajat öntött a tűzre azzal, hogy arról beszélt, felhívja jó barátját, Predrag Mijatovicot, aki a királyi gárda sportigazgatója volt.
A nyár végére lett új balszélsője a Realnak, a tizenegyes mezszámot kapta meg, de nem Huszti Szabolcsnak hívták, hanem Arjen Robbennek. Halkan tesszük hozzá: Van Nistelrooy csak 16 gólt szerzett a La Liga következő idényében…
A képzeletbeli El Clásicón Lipcsei Péter is pályára léphetett volna, csak éppen a Barcelona mezében. A korábbi Fradi-kedvenc a Portóban futballozva lett a legendás edző, Bobby Robson szíve csücske. Olyannyira, hogy miután az angol mester átvette a Barcelona irányítását, 1996 decemberében az egyik stábtagján – egy bizonyos José Mourinhón – keresztül megkereste Lipcseit, hogy kövesse őt a Nou Campba, ahogy a korábbi portói játékosai közül Vitor Baia és Fernando Couto is tette.
Csakhogy Lipcsei akkor még nem épült fel a keresztszalag-szakadásából, a Barcelona vezetői nem tudták megnézni meccsen, így nem lett üzlet. – Én? Barcelonában? Ronaldóval, Luis Enriquével, Figóval egy csapatban? Ha csak a vitaminos flaskájukat töltögethetem, nekem már akkor megéri. Komolyan reménykedni kezdtem, mindhiába… – emlékezett vissza a középpályás egy interjúban.
Détári Lajos ellenben olyan közel járt a Juventushoz, hogy három nem hivatalos meccsen pályára is lépett a mezében. 1991 nyarán történt, amikor a magyar klasszis a Bologna játékosa volt, a torinói klub pedig váratlanul kölcsönvette őt az Egyesült Államokba szervezett hírverő túrájára, amelyen a sérült Roberto Baggiót kellett helyettesítenie.
Egyesült Államok–Juventus 0-0 Détárival:
A karmester komolyan vette a feladatot, a három meccsből kettőnek a végén a mezőny legjobbjának választották meg. A problémát az jelentette, hogy utána nevezték ki a Juventus új vezetőedzőjét, Giovanni Trapattonit, aki úgy variálta át a keretet, hogy Détárinak nem maradt hely benne az akkor érvényben lévő légiósszabály miatt, amely korlátozta az egy csapatban szereplő külföldiek számát.
Aki nem bánta meg, hogy lemaradt egy sztárcsapatról, mert saját maga dönthetett a sorsáról, az Dárdai Pál. 1999-ben főszereplő volt a Hertha Bundesliga-bronzában és az ebből következő BL-szereplésében a csupaszív középpályás, és ekkor kereste meg őt a Bayern München. Dárdai az önéletrajzi könyvében részletezte, hogy
a konyhájában ült, folyton csörgött a telefonja, egyszer a bajorok akkori edzője, Ottmar Hitzfeld, máskor a klub mindenható elnöke, Uli Hoeness győzködte a váltásról.
A Hertha pedig Bernd Storckot vetette be. A magyar válogatott későbbi szövetségi kapitánya akkoriban a Hertha másodedzője volt, és ott ült Dárdai konyhájában a telefonpárbaj közben, hogy maradásra bírja őt. Végül nem Storck, hanem az álmatlan éjszaka győzte meg Dárdait arról, hogy maradnia kell Berlinben. Maradt egészen a visszavonulásáig, 297 Bundesliga-meccsel a háta mögött, a Hertha klubrekordereként.
Borítókép: Dárdai Pál (Fotó: MTI/EPA/Daniel Kopatsch)
