Az biztos, hogy a Dinamo Kurszk nagyon tartott a Sopron Baskettől. Az oroszok agyába nyilván mélyen bevésődött a két csapat első találkozója a női Euroliga jelenleg zajló kiírásában, amelyen a magyar csapat az első negyed után 30-9-re vezetett, majd simán meg is nyerte a találkozót, ezért bevetették a lélektani hadviselést is. Levelet írtak Bodnár Péternek, a magyar szövetség főtitkárának, amelyben a szerdai mérkőzés elhalasztását kérték egy nappal. Az örökre rejtély marad, hogy miért nem a soproniakat keresték meg ezzel, a főtitkárnak ugyanis az Euroliga meccseire semmilyen ráhatása sincsen…
Az indok egészen nevetséges volt, és azt állították, ezen a napon csak a tartalékokat tudnák bevetni – ehhez képest természetesen a legjobbjaikkal álltak ki a megtépázott Sopron ellen, amely nem túlzás: teljesen felkészületlenül érkezett a kurszki csarnokba. Gáspár Dávid vezetőedző másfél hónapja nem tudott a teljes keretnek edzést tartani, az elmúlt két hétben pedig kulcsjátékosok sorát parancsolta körön kívülre a koronavírus. A két center, Határ Bernadett és Aby Gay a betegség miatt régóta nem edzett, így utaztak el Kurszkba, de ugyanez igaz Gabby Williamsre is.

Ehhez hozzájárult a viszontagságos, egy napnál is hosszabbra elhúzódott utazás, azaz egy fáradt, megtépázott és edzetlen Sopron Basket állt ki a mérkőzésre, és ez meg is látszott rajta – a szünetben 34-19-re vezetett a hazai csapat. A magyar együttes játékosai rengeteget hibáztak, csak a néhány percre beállt Határ Bernadettnek volt köszönhető, hogy a hátrány nem nőtt nagyobbra húsz perc alatt. Úgy tűnt, sok félnivalója nincs a Dinamónak, mindenki okkal vélte lefutottnak a találkozót – kivéve a soproniakat.
Nem tudni, honnan vették az erőt és a hitet, de a nagyszünet után olyan teljesítményt nyújtottak, amelyet joggal nevezhetünk hősiesnek. Összeállt a játékuk, keményebb lett a védekezésük, és egy 18-0-s (!) rohammal megfordították az eredményt. Az orosz csapatot ezután is csak Natasha Howard tartotta a meccsben, aki már a harmadik negyed végére húsz pont felé járt, és az utolsó negyed döntetlennel kezdődött. Ezután fej fej mellett haladt a két együttes, de zömmel a Sopron vezetett, elsősorban Gabby Willams, Határ Bernadett és az ekkorra feljavult Briann January révén.