Horváth Ferenc felmentését a Gyirmót elleni vereség másnapján, vasárnap jelentették be. A sajtóban Nebojsa Vignjevics volt az első számú jelölt, az értesülés beigazolódott, a Budapest Honvéd szerda délelőtt közölte az 53 éves szerb tréner szerződtetését, aki 2023. június 30-ig írt alá.
– Nebojsa határozott, karakteres edző, aki jól ismeri az NB I-et és aki a kemény munkában hisz. Ennek szellemében irányította eddigi csapatait is, amelyek eredményes és fegyelmezett futballt játszottak. A Honvédnál is ezt várjuk tőle – jellemezte a trénert Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője a klub honlapjának nyilatkozva.
– Nagyon izgatott vagyok, úgy érzem magam, mint egy kisgyerek. Tudom, hogy hová érkezem, a Honvéd egy jelentős klub, komoly múlttal, és örülök, hogy itt lehetek – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics. – Tisztában vagyok vele, hogy mit várnak tőlem, szeretném megköszönni a bizalmat a klubvezetés részéről, azért fogunk dolgozni, hogy sikeres tavaszunk legyen, ez a közös célunk. Ebben hiszek, a közös munkában, mert természetesen fontosak az egyéni ambíciók, de a csapatért kell mindent megtenni. Most csak az számít, hogy stabilizáljuk a csapatot és lépésről lépésre menjünk előre.
Nebojsa Vignjevics korábban hét éven át Újpesten dolgozott, 2013 őszén nevezték ki a lila-fehérek vezetőedzőjének, a csapatot 258 meccsen dirigálta, kétszer megnyerte vele a Magyar Kupát, egyszer Szuperkupát, valamint egy bajnoki bronzérmet is szerzett.
Tavaly nyár óta a lett Liepeját irányította, 23 mérkőzésen, 14 győzelem, négy döntetlen és 5 vereség volt a mérlege, a szezont pedig bronzéremmel és kupadöntővel zárta az együttes. A kispesti ajánlat azért is lehetett kedvező neki, mert a családja nem tartott vele Lettországba, továbbra is Budapesten él.
A Honvédnak érvényes szerződéséből kellett kivásárolnia Vignjevicset, a klub nem hozta nyilvánosságra, mennyit kellett fizetnie.
A Honvéd várakozás alatt szerepel az NB I-ben, a 18. forduló után 20 ponttal ugyan a nyolcadik, de csupán három pont választja el a kiesést jelentő tizenegyedik helytől.