Ritka pillanat: bocsánatot kért a gólöröme miatt az NB I-es légiós

Kétszer is bevette volt csapata kapuját az Újpest grúz légiósa, Budu Zivzivadze, aki a második találata után nagy ünneplésbe kezdett volt csapata, a Mezőkövesd ellen. Úgy tűnik, ezt megbánta, ugyanis bocsánatot kért a szurkolóktól.

Magyar Nemzet
2022. 02. 28. 7:39
null
Labdarúgó NB1 - MOL Fehérvár FC-Újpest FC Fotó: Vasvári Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiesés elől menekülő Újpest fontos, 3-1-es győzelmet aratott hazai pályán a Mezőkövesd ellen az NB I 22. fordulójában vasárnap. A meccs hőse a két gólt szerző Zivzivadze volt, aki volt csapata kapuját vette be kétszer is, hiszen korábban negyven meccsen a kövesdiek mezét viselte, akik a télen ráadásul szerették volna visszaszerezni őt.

– Szép emlékeim vannak Mezőkövesdről, éppen ezért az első gólom után nem is ünnepeltem, ezzel szerettem volna kifejezni a tiszteletemet a szurkolók felé – nyilatkozta a grúz játékos az NSO TV-nek. – A második gólom viszont olyan szépre sikerült, hogy ott már nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek, átadtam magam nekik. Elnézést is kérek a Mezőkövesd szurkolóitól, hogy mégiscsak megünnepeltem magam. Ugyanúgy éreztem magam, mint a Fehérvár ellen, nagyon motivált voltam, szerettem volna bizonyítani.

Zivzivadze 2019-ben érkezett Magyarországra, amikor a Mezőkövesd szerződtette, aztán egy évvel később lecsapott rá a Fehérvár, ahonnan februárban került az idény végéig kölcsönbe az Újpesthez. A múlt héten másik volt csapata, a Fehérvár ellen is gólt szerzett, akkor ugyancsak győzelemhez (2-1) segítve a lila-fehéreket.

Az Újpest Zivzivadze remek teljesítményének is köszönhetően egyelőre jó úton halad a bennmaradás felé, miután a legutóbbi két meccsét megnyerte, már nem áll kieső helyen, igaz, még egyáltalán nem nyugodhat meg a 10. helyen.

– Jósolni nem tudok, de elsősorban az vezérel, hogy tartsuk ezt a  jó formát, elsődleges célunk, hogy biztosítsuk a bennmaradást – jelentette ki Zivzivadze. – Fontos a Magyar Kupa is, jó lenne a döntőig menetelni, de a legfontosabb akkor is az, hogy az NB I-ben bennmaradjunk, amire jó esélyünk van.

Borítókép: a székesfehérvári Artem Shabanov (k) és Alef dos Santos Saldanha (j), valamint az újpesti Budu Zivzivadze (b) a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott Mol Fehérvár FC–Újpest FC mérkőzésen a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó stadionban 2022. február 20-án (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.