A norvégiai Hamarban zajló felnőtt és junior légfegyveres Európa-bajnokságon utánpótláscsapatunk remekül teljesített: a korosztályos éremtábla első helyén Magyarország végzett három arannyal, egy ezüsttel és négy bronzzal, a kontinenstorna legeredményesebb versenyzője pedig a 19 éves Bajos Gitta lett, aki a 10 méteres puskás számokban két első és egy második helyet könyvelhetett el. A felnőttek mától lépnek lőállásba, itt is vannak érmes reményeink, azzal együtt, hogy válogatottunk hihetetlenül pechesen járt, hiszen az elutazás előtt két élversenyzőnk is kidőlt a sorból. A puskás Pekler Zalán, aki március elején a kairói világkupán ezüstérmet szerzett, heveny mandulagyulladása miatt kénytelen itthon maradni, az Európa-bajnok pisztolyos Csonka Zsófia pedig vakbélgyulladás gyanúja miatt került kórházba. S ugyan nem kell műteni, egyelőre lábadozik. Mivel közvetlenül az Eb előtt betegedtek meg, a szabályok nem tették lehető a cserét, így Hamarban férfi puskás és női pisztolyos csapatunk sem indulhat, továbbá a vegyes páros versenyszámok szereposztásán is módosítanunk kellett. A 10 méter légpuskában Dénes Eszter nem Pekler Zalánnal, hanem Vas Péterrel lő együtt, míg a 10 méter légpisztolyban Joó Attila nem Csonka Zsófiával, hanem Sike Renátával áll lőállásba.
Első számú klasszisunk, Péni István, aki a légpuskások között a 2020-as wroclawi, majd tavaly az eszéki Európa-bajnokságon is aranyérmes lett, a tokiói olimpián pedig ötödikként zárt, szintén nem úszta meg az év elejét betegség nélkül, de már túl van a koronavírus-fertőzésen. Éppen a Covid miatt volt kénytelen kihagyni az említett hó eleji kairói világkupát.
– Jó lett volna, ha az Eb előtt van egy nemzetközi megméretésem, de sajnos nem utazhattam el Kairóba. Sokáig megvoltak nálam a Covid utótünetei is, a fizikai edzéseimből egy hónap kiesett, a lövőedzéseimből csak két hét, de ez egyáltalán nem látszódik a lövőeredményeimen. Jó formában vagyok, nagyon várom az Eb-t – szögezte le Péni István az elutazás előtt.
Emlékezetes, hogy Európa-bajnokunk éppen egy éve az indiai világkupán pozitív doppingmintát szolgáltatott, de a lefolytatott eljárás bizonyítottnak találta az idegenkezűséget. Mint ahogy arra is volt bizonyíték, a szálloda kamerafelvétele, hogy a világbajnok Sidi Péter illetéktelenül behatolt Péni szobájába, és ott háromnegyed órát töltött. Csúnya történet ez, a teljes igazság gyaníthatóan soha nem derül ki, a magyar szövetség mindenesetre tavaly júniusban a Pénivel régóta rossz viszonyban levő Sidit két évre eltiltotta. Aki felvette a román állampolgárságot – felesége, Sidi Roxána a román sportlövő-válogatott erőssége. Sidi Péter román licencével klubszínekben versenyezhet is, ám az még odébb van, hogy a román válogatott tagjaként indulhasson a világversenyeken.