A labdarúgás szimbolikus közegében sok évtizedre nyúlik vissza az orosz–ukrán rivalizálás, a testvérnépek labdarúgásának történetét már az 1920-as évektől terhelte a politika, az egységbe kényszerített szovjet futballvilágot a felszín alatt kisebb-nagyobb nemzeti repedések szabdalták.
Moszkvában írt sikertörténetet a Karpati Lvov: a másodosztályú csapat Juszt Ernő edző vezetésével 1969-ben megnyerte a Szovjet Kupa-döntőt. Az Ungváron 1927-ben született tréner nevéhez kötődik a klubtörténet egyik legfényesebb, máig mitikus mozzanatként emlegetett eredménye.
– Mintegy harmincezer szurkoló kelt útra a Szovjetunió nyugati sarkából Moszkvába, a birodalom szívébe, ahol a tömeg a nacionalizmus spontán megnyilvánulásaként ukrán népdalokat énekelt. A húszórás vonatút után történelmi sikert ünnepelt, másodosztályú csapat sohasem nyerte meg a Szovjet Kupát. Ami azonban még fontosabb, az ukrán ellenállás központjaként számontartott Lviv megmutatta erejét. Nem véletlen, hogy a hatvankilences siker kultusza azóta is él, úgy tartják, akkor nyilvánult meg az ukrán nemzet hajlíthatatlan akarata – írta meg a Rosztov ellen aratott 2:1-es győzelemről őrzött emléket egy Lembergből származó újságíró, Ihor Kresztin a Luzsnyiki Stadionban jelen lévő édesapja elbeszélése alapján.
Ihor Kulcsickij, a lembergi csapatkapitány pedig így idézte fel a moszkvai napot:
– Könnyes szemmel léptem pályára, úgy éreztem, sokszoros energia van a lábamban. Amikor meghallottam, hogy a közönség a Cseresminát énekli, tudtam, hogy most mindennél fontosabb a győzelem.
Az orosz–ukrán futballkapcsolatok alakulásában fordulatot hozott a Szovjetunió 1991-es felbomlása, amely nyomán eleinte nem volt egyértelmű, hogy a korábbi szovjet válogatott játékosok melyik önálló nemzeti válogatotthoz csatlakozzanak. Az ukrán válogatott történetének első mérkőzésén, 1992. április 29-én Magyarország ellen Ungváron például pályára lépett az addigi U20-as szovjet válogatott csatár, a Leningrádban orosz–ukrán vegyes családban született Oleg Szalenko, aki aztán az 1994-es világbajnokság gólkirályaként már az orosz válogatottnak szerzett dicsőséget.
A Nemzeti Sport cikke ITT olvasható el.
Borítókép: Oleg Szalenko – Simon Tibor mögött, a háttérben – ukrán válogatottként Ungváron az 1992-es sporttörténelmi mérkőzésen. 1994-ben orosz színekben lett vb-gólkirály (Forrás: Nemzeti Sport)
