A kupa Debrecenben zajló nyolcas döntőjében a négy közé jutásért a Szegeddel játszott, amely az alapszakaszt csak a kilencedik helyen zárta, azaz papíron a két csapat között óriási a különbség. Az első negyed után hihettük, hogy a szegediek csak jól tartják magukat, mert 24-19-re vezettek. Ezt követően azonban kiderült, ennél jóval többről van szó. Bognár Kristóf és Tayler Persons szorgalmasan dobták a pontjaikat a többiek támogatásával, a Falcónál azonban Perl Zoltánt cserben hagyták a többiek, akik elvétve találtak a gyűrűbe. Különösen a magas emberek fogtak ki rossz napot, Golomán György, Keller Ákos és Boros Barac is rengeteget hibázott.

A nagyszünetben 44-33-ra, a harmadik negyed után pedig 65-48-ra vezetett a Szeged, a 17 pontos különbség pedig már akár a meccs megnyerését is jelenthette volna, ám ekkor nagyon összeszedték magukat a szombathelyiek. Perl Zoltán továbbra is vitte a hátán a csapatot, Váradi Benedek feljavult mellé, javult a védekezés is, és az utolsó percre egy pontra felzárkózott a Falco. A vége előtt Bognár Kristóf dobott egy triplát, amire a címvédő már nem tudott válaszolni, így 78-74-re kikapott, és ezzel óriási meglepetésre kiesett, még csak négy közé sem került.
A Szegedből Bognár Kristóf 23, Tayler Perons 16, a Falcóból Perl Zoltán 31, Váradi Benedek 14 pontig jutott el.
A negyeddöntők további programja: DEAC–Alba Fehérvár 15.30, Körmend–Szolnok 18.00, Nyíregyháza–Kecskemét 20.30. Az elődöntőket pénteken, a döntőket pedig szombaton játsszák le.
Borítókép: Perl Zoltán egyedül kevés volt a Falco sikeréhez (Fotó: Cseh Gábor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!