A legendát legyőző magyar bunyós készülhet a világbajnoki címmeccsére

Szili István kihívhatta az IBO nagyközépsúlyú vb-címvédőjét, Lerrone Richardst.

Magyar Nemzet
Forrás: M4sport.hu2022. 04. 04. 18:38
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szili István március utolsó hétvégéjén fantasztikusan bokszolva szerezte meg 26. profi sikerét a ringben. A 39 éves sportoló nem kisebb nevet, mint az ötszörös világbajnok Félix Sturmot győzte le tizenkét menet kemény bunyót követően pontozással, Németországban. Korábban magyar ökölvívónak még nem sikerült többszörös világbajnokot felülmúlni, így Szili sporttörténelmet írt Dortmundban. A kiváló bokszolóval az M4Sport.hu készített interjút.

– Milyen tervvel lépett a szorítóba, és mit sikerült belőle megvalósítani?
– Két tervünk volt a mérkőzésre. Az első, hogy nyomás alatt tartsuk Sturmot, a másik, ha ez nem vált volna be, többet kellett volna lábon mozognom. Aztán az első menet végére éreztem, erősebb vagyok nála, így maradt az első taktika. Menetről menetre próbáltam megtörni, és mivel már negyvenhárom éves, tudtam, csak idő kérése és nem fogja bírni a tempót, amit diktálok a meccsen.

– Mennyire feszélyezte a majd négyezer német szurkoló?
– Abszolút nem zavart, mert minden címmeccsemen idegenben bokszoltam. Voltam már így Romániában, Olaszországban, az Egyesült Államokban, vagy ezelőtt Németországban is. Annyi volt most a különbség, hogy Félix Sturm nagy név az ökölvívásban, korábbi ötszörös világbajnokról beszélünk. Nagyon sok, nagyjából 150-200 magyar szurkoló biztatott engem is a csarnokban, érkeztek Kőszegről, Bázelből és Budapestről is. Sőt, az is előfordult, köszönhetően a magyar kemény magnak, hogy jobban lehetett hallani a mieinket, mint a német szurkolókat.

– A sikerével jogot formált arra, hogy kihívja a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nagyközépsúlyú világbajnoki címvédőjét, Lerrone Richardst. Így bő egy héttel a mérkőzést követően eldöntötte már, hogy bunyózna az övért, vagy 39 évesen végleg szögre akasztja a kesztyűt?
– Ha most abba kellene hagynom, akkor is emelt fővel tehetném ezt, mert úgy érzem, megtettem mindent. Rengeteg jót kaptam az ökölvívástól, ember tudtam maradni, ami a legfontosabb. Ugyanakkor, ha nem mennék ezért a vb-címért, életem végéig maradna bennem egy tüske, ezért meg próbálom, és szerintem meg is tudom majd csinálni.

– Körvonalazódik már egy dátum a világbajnoki címmeccsre?
– A nyár végén vagy kora ősszel lesz ez a mérkőzés, jelenleg arról tárgyalnak, hol legyen a meccs, Németországban vagy Angliában.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Borítókép: Szili Istvánt a négyezer német szurkoló sem feszélyezte (Forrás: Facebook/Istvan Szili)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.