Európa legjobbja itthon sem hagyta letaszítani magát a trónról

A női kosárlabda-bajnokság döntőjének a párharcában az első két meccstől eltérően a Szekszárd nem tudta megnehezíteni a Sopron Basket dolgát, a címvédő már az első félidőben 22 ponttal elhúzott. Ezzel el is dőlt a mérkőzés és vele a párharc is: 74-52-re nyerve söpréssel, tehát 3-0-lal hozta az egyik csapat három gőzelméig tartó döntőt. A soproniak a 15. bajnoki címüket szerezték meg.

2022. 04. 23. 16:49
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Telt ház és barátságtalan hangulat fogadta a Szekszárdot Sopronban. Amikor a vendégek beléptek a játéktérre melegíteni, a házigazdák szurkolóinak füttye, pfujolása szinte szétrepesztette a falakat. A magyarázat nyilvánvaló: a soproniak egyértelműen a szekszárdiak szerintük durva játékában látják a center Határ Bernadett súlyos sérülésének az okát. Az egyik csapat három győzelmééig tartó párharcban a Sopron 2-0-ra vezet, ám a második meccsen, Szekszárdon az utolsó másodpercekben elveszítette nemzetközi klasszisnak számító centerét, akit sokan Európa legjobbjának tartanak.

 

 

Nagy kérdése volt a harmadik találkozónak, hogy a házigazdák hogyan tudják őt pótolni. Gáspár Dávid vezetőedző szerint nincs senki, aki Határ Bernadett helyére léphetne, ezért csapatmunkával kell feledtetni a hiányát. Az viszont tény, hogy a Szekszárd, amely mindkét eddigi meccsen nagyon megnehezítette a Sopron dolgát, most lehetőséget láthatott a szépítésre, sőt talán a fordításra is. Igaz, a vendégeknél is van egy hiányzó, Szara Krjnicset a héten műtötték meg, de ő nem ugyanaz a kategória, mint Határ Bernadett.

 

Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

Elsöprő lendülettel kezdett a hazai csapat, a Szekszárd viszont megilletődötten, több labdát is eladott, és másfél perc után 7-0-t mutatott az eredményjelző. A soproniak roppant szigorúan védekeztek, ami nem ízlett a trónkövetelőnek, és csaknem hét perc elteltével 20-7-re vezetett a Sopron. Jelena Brooks termelte a legszorgalmasabban a pontokat, a másik oldalon Nikolina Milics és Cyesha Goree talált olykor a gyűrűbe. Az első negyed egyértelműen a házigazdáké volt, tizenöt pontos előnyre tettek szert. 

A folytatásban néhány percig úgy tűnt, magukra találnak a vendégek, kicsit meg tudták állítani a hazai csapatot, ám utána ismét magabiztossá vált a címvédő. Jelena Brooksot továbbra is lehetetlen volt tartani, a szünetig már 15 pontot termelt, de távoli dobásai, Nevana Jovanovics kosarai és Stefanie Dolson lepattanói is egyértelműsítették a soproni fölényt. A Szekszárd továbbra sem igen boldogult ellenfele védekezésével, egyedül Nikolina Milics tudta tartani a lépést, ő eddig 12 pontig jutott, ám a félidő után így is 50-28-as hazai vezetéssel cseréltek térfelet a csapatok.

 

Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

A harmadik negyed elején percekig alig találtak a gyűrűbe a felek, majd felváltva estek a kosarak. A Sopron rendszerint kijátszotta a támadóidőt, türelmesen kosárlabdázott, és nem engedte közelebb magához az ellenfelét. Ahhoz a csoda is kevés lett volna, hogy a Szekszárd egy negyed alatt 22 pontot ledolgozzon, így az utolsó tíz percet gyakorlatilag már bajnokként játszotta le a Sopron Basket. Ez érződött is a támadásainál, már nem összpontosított annyira, mint addig, a negyedben öt és fél perc után szerezte az első kosarat. Ez azonban már nem számított, hiszen a vendégek is rengeteget hibáztak, ők is tudták már, hogy a mérkőzés, vele a párharc és a bajnoki cím már eldőlt. Az utolsó három percet a soproni közönség már állva ünnepelte végig. Jó okuk volt rá: a csapatuk két hete hivatalosan is Európa legjobbja lett az Euroliga megnyerésével, és itthon is a trónon maradt, megnyerte története során a 15. bajnoki címét ezzel a 74-52-es győzelemmel.

A mérkőzés legjobbja Jelena Brooks volt 24 ponttal, Fegyverneky Zsófia 16 ponttal járult hozzá a sikerhez, a Szekszárd legeredményesebb játékosa Nikolina Milics volt 17 ponttal. Az aranyérmeket Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének az elnöke adta át, és egyet felvitt a VIP-szektorba is, ahol Határ Bernadett nyakába is akasztott egy medáliát.

Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője: – Nem voltam benne biztos, hogy nagy különbséggel nyerünk, de a csapat nagyon jól játszott, szépen építkeztünk védekezésben és támadásban is. Az Euroliga-győzelem után nagyon nehéz volt ismét felpörögni, de ahogy múltak a napok, egyre inkább visszarázódtunk a saját ritmusunkba, és ma már úgy kosárlabdáztunk, ahogyan szerettünk volna. Nagyon jó érzése egy edzőnek, hogy a játékosai ennyire nyitottak az elképzeléseire, és hisznek benne. Boldog vagyok és meghatott, hiszen tavaly Szekszárdon szereztük meg a bajnoki aranyat, az Euroligát Isztambulban nyertük meg, így hazai pályán most ünnepelhetek először.

Zseljko Djokics, a Szekszárd vezetőedzője: – Gratulálok a Sopronnak a bajnoki címéhez! Jár az elismerés az én csapatomnak is, hiszen nagyot harcoltunk. A Határ Bernadettel történtek és a soproni hangulat kicsit sok volt a fiatal játékosaimnak, ezért az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, utána pedig már nem maradt esélyünk. A Sopronnak is jót tesz, ha itthon is vannak riválisai, az első két meccsen közel álltunk a meglepetéshez. Nagyon nehéz, de jó idényt zárunk, hiszen szerepelhettünk az Euroligában, itthon pedig ezüstérmesek lettünk egy nagyon fiatal csapattal.

Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basket csapatkapitánya: – Boldog vagyok, mert fantasztikus idény után ünnepelhetünk. Ez a csúcs, hiszen megnyertük az Euroligát, amit szerintem még mindig nem fogtunk fel igazán, itthon 3-0-ra hoztuk a bajnoki döntőt. Az elveszített finálé a Magyar Kupában megmutatta, hogy ha nem az elsőtől az utolsó percig összpontosítunk és nyújtjuk a maximumot, akkor elbukhatunk, és ez a tanulság is hozzájárult az említett sikerekhez.

Női döntő, 3. mérkőzés: Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd 74-52 (29-14, 21-14, 15-15, 9-9). A párharcot a Sopron Basket nyerte 3-0-ra.

Borítókép: Jelena Brooks (balra) és Stefanie Dolson ünnepli a bajnoki címet (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.