– Múlt héten mindenki azt találgatta, milyen állapotban van, most pedig azt, hogy miért állították ki a bajnoki döntőn.
– Én is találgathatnék. Őszintén szólva nem éreztem jogosnak a kiállítást. Kitettem a két kezem, Nenadics csinált egy lövőcselt, és ahogy fordult, találkozott a kezemmel. A tenyeremhez hozzáért a feje, majd összeesett. A szünetben kaptam egy-két üzenetet, többen írták, hogy a tévéfelvételek alapján sem tűnt piros laposnak az eset. Minden meccsen van körülbelül négy-öt ilyen szituáció. Soha nem fogom megérteni, hogy itthon miért fújják le magyar játékos, a Pick Szeged csapatkapitánya ellen ezeket az eseteket. Az én esetemet szinte mindig visszanézik a játékvezetők. Óriási kérdés bennem, hogy miért vannak rám szállva a játékvezetők. Sérülésből jöttem vissza, nem voltam csúcsformában, kiállítottak, nem töltöttem sok időt a pályán, ezek után komoly vigasz, hogy végül meg tudtuk védeni a címünket.
Bánhidi Bence: Nem értem, miért szálltak rám a magyar játékvezetők
A férfikézilabda-bajnoki döntő első félidejében kiállított Bánhidi Bence nem érti, hogy itthon miért fújnak rendszeresen ellene. Magyar játékosként, a Pick Szeged csapatkapitányaként sem egyszerű ezt feldolgoznia. Bánhidi arról is beszélt, hogy miért nem tetszik az edzőjének az ötlete.
– A csapata nem tört össze. Kinézte ezt a társaiból?
– Az első félidő után bizakodó voltam, a párharc két mérkőzése között is jó érzések voltak bennem.
Bánhidi és a piros lapja:
– Mi táplálta ezeket?
– Szegeden is jól játszottunk, csak nem dobtuk be a helyzeteinket. Kihagytunk öt hetest. Veszprémben minden másképp alakult: Mikler Roland remekül védett. Azt gondolom, hogy megérdemelten húztuk be a bajnoki döntőt, mert a két mérkőzés alapján felülmúltuk a Veszprémet.
– Az idei vagy a tavalyi döntő volt nehezebb?
– Ezt nehezen tudom megítélni. Tavaly és idén is korán kiállítottak. Szerintem az idei nehezebb volt, mert a szezon során óriási hullámvölgyből kellett kijönnünk.
– Ha valaki azt mondja, hogy jövőre megint másodikok lesznek az alapszakasz végén, és idegenben kell lejátszaniuk a bajnoki döntő második mérkőzését, aláírja?
– Persze. Ha megnézzük az elmúlt évek oda-visszavágós párharcait, nekünk mindig sokkal jobban megy, ha otthon kezdjük a párharcot. Már elmondtam az edzőnknek, hogy mindig legyünk másodikok az alapszakaszban, és akkor megnyerjük a bajnokságot.
– Mit válaszolt?
– Azt, hogy ez hülyeség. Az új arénában kell ünnepelni. De talán ő sem bánja, hogy idén is így sikerült.
Borítókép: Bánhidi Bence nincs kibékülve az itthoni bíráskodással (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNyolcvanéves a keletnémet edzőfejedelem, aki Fischer Paliékkal nem, de Sebők Vilmosékkal csodát tett
Az NDK utolsó szövetségi kapitánya a Bundesligában is beleköpött a nagyok levesébe.
Rossi meghívta, Wayne Rooney gratulált neki
Az angol másodosztályban hétről hétre bizonyító Szűcs Kornél a brit labdarúgás egyik legnagyobb csillagától kapja az utasításokat a Plymouth Argyle csapatánál.
Alázatból kettest kapott Milák, aki ugyanúgy áll bosszút, mint gyerekként
Selmeci Attila elmondása szerint az úszóklasszis már 14 évesen azt csinálta, amit manapság tesz.
Elhunyt a holland totális foci egyik alappillére, Johan Neeskens
A középpályás háromszor nyert BEK-et, valamint 1974-ben és 1978-ban is világbajnoki döntőben szerepelt, mindkétszer ezüstérmet akasztottak a nyakába.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Most kiderül, hogy káros vagy egészséges étel a szalonna
Ez volt Suhajda Szilárd utolsó mondata
Hírek érkeztek Sallai Nóra férjéről, Simon Kornél pedig váratlan vallomást tett
Lengyelország és Magyarország megfizeti az árát – az Európai Bizottságnak üzentek a franciák
A főboszorkány elárulta, kiket talál el Ámor nyila: "Az év legsikeresebb hónapja ez a szerelemre vágyók életében"
Vásárlás: valami olyan dolog történt a magyar boltokban, amit az elemzők se nagyon értenek
Böde Dániel meglepetése, Pascal Jansen szerint nem volt igaza a támadónak
Elkészült a Magyar Kupa 4. fordulójának pontos menetrendje
Eltörpül a világrekorder harcsák mellett az orosházi fogás
Tragédia: meghalt Sallai Nóra autóbalesetben megsérült ötéves kisfia
Ukrajna miatt egész Európa bajba sodródhat
Elhunyt id. Gryllus Vilmosné
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNyolcvanéves a keletnémet edzőfejedelem, aki Fischer Paliékkal nem, de Sebők Vilmosékkal csodát tett
Az NDK utolsó szövetségi kapitánya a Bundesligában is beleköpött a nagyok levesébe.
Rossi meghívta, Wayne Rooney gratulált neki
Az angol másodosztályban hétről hétre bizonyító Szűcs Kornél a brit labdarúgás egyik legnagyobb csillagától kapja az utasításokat a Plymouth Argyle csapatánál.
Alázatból kettest kapott Milák, aki ugyanúgy áll bosszút, mint gyerekként
Selmeci Attila elmondása szerint az úszóklasszis már 14 évesen azt csinálta, amit manapság tesz.
Elhunyt a holland totális foci egyik alappillére, Johan Neeskens
A középpályás háromszor nyert BEK-et, valamint 1974-ben és 1978-ban is világbajnoki döntőben szerepelt, mindkétszer ezüstérmet akasztottak a nyakába.