Tavaly nyáron, amikor anyagi nehézségek miatt a Barcelona nem tudta meghosszabbítani Lionel Messi szerződését, és a csapattal egybeforrt argentin klasszis a PSG-hez igazolt, lényegében egy világ dőlt össze a Nou Campban. Meg is érezte a csapat Messi hiányát, hiszen 2004 óta idén először nem volt ott a BL tavaszi rájátszásában.
Barcelonában azonban már nem nyalogatják a sebeiket, a csapat komoly erősítéseket hajtott végre támadófronton a legutóbbi két átigazolási szezonban. A télen érkezett Pierre-Emerick Aubameyang és Ferran Torres, most nyáron pedig Raphinha és Robert Lewandowski.
Ráadásul szinte új szerzeménynek számít a sérüléseit talán végre maga mögött hagyó Ansu Fati is, aki tavaly megörökölte Messi tízes mezszámát a csapatban. A 19 éves tehetség szép gólt szerzett az Inter Miami elleni felkészülési meccsen.
De nem maradt adós a góllal Aubameyang sem:
És a katalán mezben most debütáló Raphinha is látványos gólt szerzett a két gólpassza mellett:
A Leeds Unitedtől 58 millió euróért megvett brazil szélső azt állítja, hogy a Barcelona már most erősebb a nagy rivális Real Madridnál, amely egyébként a La Ligában és a BL-ben is címvédő. – Nagyon örülök, hogy meglőttem az első gólomat a csapatban, jó meccs volt. Mindig mindenki ellen be akarok találni, a Real ellen különösen, hiszen az egy nagy rangadó. A legfontosabb, hogy nyerjünk, mert én úgy látom, hogy erősebbek vagyunk a Real Madridnál – nyilatkozta Raphinha már előretekintve, hiszen szombaton a Barca a királyi gárda ellen lép pályára Las Vegasban.
Az MLS-ben szereplő Inter Miami elleni könnyed, 6-0-s sikerből persze messzemenő következtetéseket még nem szabad levonni, de ránézésre is bombaerősnek tűnik a Barcelona új támadósora, amelyben Lewandowski még nem is kapott helyet. A Bayern Münchenből szerződtetett csatár a lelátón foglalt helyet, de a Real ellen már debütálhat.