Még az olasz nagykövet is futott este az Andrássy úton

Szombat este a fővárosban 3220-an álltak rajthoz a K&H mozdulj! futóesten.

Magyar Nemzet
2022. 07. 03. 8:20
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dacolva a július eleji forrósággal, szombaton az ország 400 településéről 3220-an döntöttek úgy, hogy részt vesznek a fővárosi K&H mozdulj! futóesten. Az esemény rajt- és célterülete a budapesti Hősök terén volt. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint a legtöbben – több mint ezren – a félmaratont teljesítették, igaz ennek a mezőnynek már nem kellett szenvednie a hőségtől, hiszen kellemes szellős környezetben futhatta végig a távot a kivilágított fővárosban. Az útvonal érintette többek között az Andrássy utat, a Vajdahunyad várát, a Széchenyi fürdőt és a Műcsarnokot.

Több mint ötszázan futottak öt kilométert, míg hatszázan – 250 csapatot alkotva – választották a páros vagy trió versenyszámokat tíz kilométeren, illetve félmaratonon. Huszonegy kilométeren a férfiaknál Gyenes Donát győzött (1 óra, 14 perc és 15 másodperc alatt teljesítette a távot), megelőzve Zvekán Zsombort (1:18:11), harmadikként pedig az ukrán Petrus Olekszandr zárt (1:22:17). A nőknél Tüttő Júlia (1:26:17), Vastag Fanni (1:36:24) és Matus Tóth Andrea (1:37:12) volt az első három sorrendje. Az esemény a Fut a cég sorozatnak is része volt, összesen mintegy 450-en munkahelyüket képviselve futottak.

Ott volt a mezőnyben Olaszország budapesti nagykövete is, Manuel Jacoangeli tíz kilométert teljesített. Hartyánszky István, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika profilvezető szívsebész szakorvosa hat olyan félmaraton triót szervezett, amelyben szívműtött és transzplantált gyógyult beteg futott orvosával az Egészségőr Kupa keretében.

A K&H mozdulj! futóestre való nevezéskor lehetőség volt már előzetesen jótékonykodni, a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány munkáját támogatták a futók. Az alapítvány daganatos és leukémiás gyerekeknek és családjuknak segít.

Borítókép: Szombat este a fővárosban 3220-an álltak rajthoz a K&H mozdulj! futóesten (Forrás: BSI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.