időjárás 23°C Huba 2022. augusztus 19.
logo

A Fehérvár feltörölte a pályát a moldovai ellenfelével

Magyar Nemzet
2022.08.04. 22:46 2022.08.04. 23:39
A Fehérvár feltörölte a pályát a moldovai ellenfelével

Fölényes, 5-0-s győzelmet aratott a Fehérvár a moldovai Petrocub Hincesti ellen az Európai Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének első, csütörtöki mérkőzésén.

Michael Boris fehérvári vezetőedző a találkozó előtt úgy fogalmazott, csapata a párharc esélyese, és megnyugtató előnnyel a tarsolyban szeretne elutazni a moldovai visszavágóra. A játékosai teljesítették a kívánságát.

Nem jegyezhettünk fel veszélyes helyzetet az egyik oldalon sem a 18. percig. Ezután viszont felgyorsultak az események. Vladimir Ambros vezette a Petrocub kontráját, majd a tizenhatos határáról tűzte kapura a labdát, amely a kapufán csattant.

Ezt később nagyon bánhatták a vendégek, mert a Fehérvár az ezt követő tizenhét perc alatt három gólt szerzett!

Loic Nego került a földre az egyik moldovai játékos segítségével a Petrocub kapuja előtt, Vilhjálmur Thórarinsson játékvezető azonban nem látta szabálytalannak az esetet. Hangya Szilveszter csapott le a kallódó labdára, középre játszotta. Előbb Kenan Kodro próbálkozott, majd a kipattanót Dárdai Palkó közelről a kapuba vágta a 20. percben. (1-0)

 

A második büntetőgyanús szituációt már nem úszták meg a vendégek. Egy pontatlan hátrapasszt Kodro fülelt le, Cristian Avram kapus elkaszálta a boszniait. A megítélt tizenegyest a sértett maga értékesítette. (2-0)

A harmadik fehérvári gól Dárdai szöglete után született, a 23 éves szélső gólja után egy gólpasszt is kiosztott. A kiváló ütemben érkezett Stopira fejese talált utat a kapuba. (3-0)

A magyar csapat a folytatásban is uralta a mérkőzést, számtalan lehetőség adódott a Vidi előtt. Végül Ivan Petrjak tudott kihasználni egyet közülük a 66. percben. Claudiu Bumba ugratta ki Funsho Bamgboyét, aki az alapvonalról a kapu elé tette a labdát, Petrjaknak már csak be kellett kotornia azt. (4-0)

A végeredményt viszont még nem az ukrán szélső állította be, hanem Budu Zivzivadze, aki a büntetőpontról talált be a 88. percben. (5-0)

A Fehérvár így ötgólos előnyről várja a jövő csütörtöki visszavágót a csak moldáv játékosokat alkalmazó Petrocub ellen.

Európai Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:
Fehérvár–Petrocub Hincesti (moldovai) 5-0 (3-0)
gólszerző: Dárdai (20.), Kodro (23. – tizenegyesből), Stopira (35.), Petrjak (66.), Zivzivadze (88. – tizenegyesből)

További eredmények:

Európa-liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzések:
NK Maribor (szlovén)–HJK Helsinki (finn) 0-2 (0-0)
Linfield (északír)–FC Zürich (svájci) 0-2 (0-1)
Shamrock Rovers (ír)–Skupi (északmacedón) 3-1 (2-0)
Olimpiakosz (görög)–Slovan Bratislava (szlovák) 1-1 (0-0)
AEK Larnaca (ciprusi)–FK Partizan Beograd (szerb) 2-1 (1-1)
Fenerbahce (török)–FC Slovacko (cseh) 3-0 (2-0)
Malmö (svéd)–Dudelange (luxemburgi) 3-0 (0-0)

Európai Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzések:
Molde FK (norvég)–KISVÁRDA MASTER GOOD 3-0 (0-0)
Zorja Luhanszk (ukrán)–Universitatea Craiova (román) 1-0 (0-0)
Hamrun Spartans (máltai)–Levszki Szófia (bolgár) 0-1 (0-0)
Cukaricki (szerb)–Twente (holland) 1-3 (0-3)
Ballkani (koszovói)–KÍ Klaksvík (feröeri) 3-2 (2-0)
Lugano (svájci)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 0-2 (0-1)
Sepsi OSK (romániai)–Djurgardens (svéd) 1-3 (0-2)
FC Vaduz (liechtensteini)–Konyaspor (török) 1-1 (0-0)
Bröndby (dán)–FC Basel (svájci) 1-0 (0-0)
Breidablik (izlandi)–Basaksehir (török) 1-3 (0-1)
Vikingur Reykjavík (izlandi)–Lech Poznan (lengyel) 1-0 (1-0)
Dundee United (skót)–AZ Alkmaar (holland) 1-0 (0-0)
Hajduk Split (horvát)–Vitória Guimaraes (portugál) 3-1 (0-0)
HSK Zrinjski (bosnyák)–Tobol (kazah) 1-0 (0-0)
KuPS (finn)–Young Boys (svájci) 0-2 (0-2)
FK RFS Riga (lett)–Hibernians FC (máltai) 1-1 (0-1)
Spartak Trnava (szlovák)–Raków Czestochowa (lengyel) 0-2 (0-2)
Paide Linnameeskond (észt)–RSC Anderlecht (belga) 0-2 (0-2)
AIK (svéd)–FK Skendija (északmacedón) 1-1 (0-0)
APOEL Nicosia (ciprusi)–Kizilzsar (kazah) 1-0 (1-0)
CSZKA Szófia (bolgár)–St. Patrick's Athletic (ír) 0-1 (0-0)
Lilleström (norvég)–Royal Antwerp (belga) 1-3 (1-1)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)–Arisz (görög) 2-0 (1-0)
Neftci (azeri)–Rapid Wien (osztrák) 2-1 (1-0)
Slavia Praha (cseh)–Panathinaikosz (görög) 2-0 (1-0)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–CFR Cluj (román) 0-0
Viking Stavanger (norvég)–Sligo Rovers (ír) 5-1 (2-0)

Borítókép: Stopira (jobbra) gólöröme (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.