Egyetlen ponton múlott az újonc nagy bravúrja az Euroligában

Nagyon közel állt a bravúrhoz a DVTK HUN-Therm a női kosárlabda Euroliga B csoportjában. Hazai pályán a török sztárcsapat, a Mersin volt az ellenfele, ám csapatként nagyszerűen teljesítve el tudta tüntetni az egyéni tudásban meglévő különbségeket. Arella Guirantes vezérletével, Bernáth Réka jó ütemben érkező kosaraival tartotta a lépest, sőt gyakran vezetett is, ám sajnos a játékvezetők inkább a vendégeket segítették, ami egy szoros meccsen sokat számít, végül a Mersin 78-77-re nyert. A DVTK-nak még van esélye továbbjutni a csoportból.

2023. 01. 26. 20:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Így ment ez a folytatásban is, ám a nagy rohanásban egyre inkább fáradó játékosok mindkét oldalon sokat hibáztak. A vendégeknél DeWanna Bonnert volt nehéz tartani, illetve nagyon fájtak Sinam Atas hárompontos kosarai is. A magyar együttesnél Bernáth Réka válaszolt ezekre jó ütemben, Arella Guirantes pedig továbbra is remekelt, ám hamar összeszedett három személyi hibát. A Mersin három jó triplával szerzett magának négypontos előnyt az utolsó negyedre, de utána is felváltva vezetett a két csapat. Chelsea Gray és DeWanna Bonner vitte előre a törököket, Aho Nina három triplájával tartotta a lépést a házigazda, ugyanakkor az nem jött jól, hogy kétes esetekben a játékvezetők inkább a vendégek javára ítéltek.

 

Az utolsó percre hárompontos vezetéssel érkezett a Diósgyőr, ezt azonban két duplával megfordította a Mersin, majd némi játékvezetői segítséggel kivédekezte a DVTK támadását, ők kétszer is faltot fújhattak volna. Ezzel 78-77-re nyerni tudtak a vendégek, akiknél DeWanna Bonner 25 pontig jutott. A Diósgyőrből Arella Guirantes 21 pontot dobott, ám ez aligha vigasztalja az elszalasztott bravúrért. A DVTK elveszítette ugyan a hazai veretlenségét, ám újoncként még van esélye a négy közé kerülni a: a jövő héten a Gironát, utána a Salamancát fogadja, az utolsó fordulóban pedig a francia Basket Landes vendége lesz.

Völgyi Péter, a DVTK vezetőedzője: – Szerintem nagyon jó meccset játszottunk ma is, igazi világsztárok voltak a túloldalon, ettől függetlenül helyt álltunk, és csapatként nagyon jól összeállt a védekezésünk, a támadásunk is ötletes volt a második félidőben. Sajnálom, hogy a végjátékot nem sikerült lemenedzselni, nem jól osztottuk el a faultokat, és főleg Bonnert nem sikerült kizökkenteni a játékából. Picit úgy éreztem, túlságosan tiszteljük az ellenfelünket, és a játékvezetői hármas kicsit segítségére volt a Mersinnek, nem minket segítettek ma. Sajnálom, hogy a nagyon hosszú hazai veretlenségünk így szakadt meg, megyünk tovább, szombaton már a PEAC vár ránk.

Roberto Iniguez,a Mersi vezetőedzője: – Először is gratulálok a DVTK-nak, nagyon jól játszott ma, tudtuk, hogy kemény ellenfél lesz, hiszen ebben a csarnokban januárban a Schiót és a Sopront is két vállra fektette. Nekünk elsődleges célunk bejutni a negyeddöntőbe, ehhez minden győzelemre szükségünk van a hátralévő meccseken, nagyon fontos sikert arattunk ma. Büszke vagyok a csapatomra, jól játszottunk, a Diósgyőrnek pedig gratulálok a mérkőzéshez és a hangulathoz is.

Euroliga, csoportkör, 11. forduló, B csoport: DVTK HUN-Therm–Mersin (török) 77-78 (22-25, 19-15, 15-20, 21-18). Az A csoport állása: 1. Sopron 19, 2. Schio 19, 3. Girona 17, 4. Mersin 16, 5. DVTK 16, 6. Salamanca 15, 7. Basket Landes 13, 8. Mechelen 11.

Borítókép: Arella Guirantes ezúttal is nagyszerűen kosárlabdázott (Fotó: Fiba.com)

 

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.