Ifjabb Albert Flórián, illetve Bene Ferenc, aztán Bognár István, Sallói Dániel, Mészöly Géza – csak néhányan azok közül, akiknek meg kell vagy kellett birkózniuk a hírnévvel. Nem a sajátjukéval, hanem az édesapjukéval – akik sokszoros válogatott futballistákként részei a sportág történelmének –, ők pedig folyamatosan szembesülnek az összehasonlítással, a mindig visszatérő kérdéssel: lesz-e akkora játékos, mint az örege volt? Gyakran faggatják is őket, hogy mennyire nyomasztó az édesapjuk múltja, hogyan lehet kibontakozni a legtöbbször irreális elvárások présében, és olybá tűnik, az életük valaki másnak az árnyékában zajlik.
Nemigen szokták viszont megkérdezni az édesapákat, ők hogyan élik meg a fiaik ambícióit, szárnybontogatását, mit tehetnek ők, hogy az árnyékuk ne borítsa sötétbe a gyermeküket. Most itt az alkalom: a Ferencváros elvitte magával a benidormi edzőtáborába Halmai Ádámot és Lisztes Krisztiánt – előbbi édesapja az 57-szeres válogatott Halmai Gábor, utóbbié pedig Lisztes Krisztián, aki korábban 49-szer húzhatta magára a nemzeti mezt.
Halmai Gábor helyzete annyiban különlegesebb, hogy a fiai közül nem Ádám az első, aki futballistaként reflektorfénybe került, Ramon 2014-ben mutatkozott be a magyar élvonalban, játszott a Haladásban, az MTK-ban és a Diósgyőrben is, ő hét évvel idősebb Ádámnál.

– Ramon még látott engem játszani, Izraelben rendszeresen kijött a meccseimre, és nagyon megragadta a hangulat – meséli Halmai Gábor. – Ott kezdett el futballozni, majd itthon folytatta, és látszott, erre tette fel az életét. Sajnos kétszer is elszakadt a keresztszalagja, és egy nap azzal állt elém, hogy úgy döntött, más foglalkozás után néz. Próbáltam lebeszélni róla, de az én példám rettentette el, nem akart annyi műtéten átesni, mint amennyin én átestem, most Ausztriában játszik amatőrként, és a Haladás videóelemzőjeként dolgozik.
A most 22 éves Ádám számára már nem is annyira az édesapja, mint a bátyja szolgált példával, a korából adódóan ugyanis csak a testvérét láthatta a pályán. Ugyanakkor már kicsi fiúként beszállt a családi fociba a kertben, és Halmai Gábor szerint hamar kiderült, hogy „finom” a lába, volt benne jókora adag csibészség, ami egy csatár esetében elengedhetetlen. Gyerekként Pomázon az Egervári–Halmai Focisuliban pallérozódott, majd 13 évesen a Vasasba igazolt.