Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes egy különleges „akcióra” hívta fel a figyelmet. A Vivicittával elindul a nagy kilométergyűjtés, és egészen a SPAR Budapest Maratonig tart. Minden megtett 150 kilométer után sorsjegy jár, a szerencsések pedig a 150 éves Budapestet ünneplő színházi díszelőadásra nyerhetnek belépőt.
– A futásban az a szép, hogy mindenki futó: az is, aki fél óra alatt lekocog három kilométert, és az is, aki másfél óra alatt félmaratont teljesít. A futás tanít, fegyelmezetté, boldogabbá és egészségesebbé tesz: pont annyit kapunk tőle, mint amennyit beletettünk. Az a sok ezer ember, aki eljön ünnepelni a saját egészségét és Budapestet a Telekom Vivicittára, mind ezt ünnepli – szögezte le Bősz Anett.
Az idei esemény kulcsgondolata, hogy az igazi győzelem a saját korlátaink átlépése, így mindenki, aki teljesíti a kitűzött távot, a saját futásának hőse.
Ezt az üzenetet tolmácsolja Péterfy Bori énekesnő Kitartás indulója és az a személyre szabott, névre szóló, megosztható videó, amely perszonalizálva érkezik meg a 7, 10 és 21 kilométeren induló résztvevők e-mail-címére a befutót követően.
– Mindig az volt az egyik életfilozófiám, hogy ha a testem erős, rugalmas és egészséges, akkor védettebb vagyok ez élet nehézségeivel szemben. A mozgás – akár sport vagy őrjöngés a színpadon – hihetetlen energiákat szabadít fel, és olyan eufóriát okoz, ami semmivel sem pótolható. Az pedig tényleg a legnagyobb élmény, ha ezt sokan együtt csináljuk – fogalmazott az énekesnő.
Borítókép: A jövő hét végén a futók ellepik Budapestet (Forrás: BSI)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!