– Mindenki lelkesedésből és izomból akarja ellőni – mondta Elek a játékosainak. A négygólos hátrány kettőre olvadt, de kisvártatva, néhány bosszantó technikai hiba után, megint négy lett a hátrány. Bíró Blanka sem parádézott a kapuban, ahogy a visszacserélt Janurik Kinga sem.
Szűk tíz perccel a félidő vége előtt már az ötgólos előnyért támadott a Metz, szerencsére mégsem lett még csúfabb az eredmény a Fradi szempontjából. Ahogy a kupadöntőben a Győr ellen, a Metz ellen is kapaszkodott a Ferencváros, jóllehet az érdi BL-negyeddöntőben nem volt benne a levegőben, hogy képes lehet fordítani.
Emily Bölk volt a Fradi legjobb embere, de a vendégcsapat több hangszeren játszott: Jörgensen és De Paula mellett Maslova és olykor Horacek is veszélyesen manőverezett. Ennek ellenére Malestein akár mínusz egyre is feltornázhatta volna a Fradit, de Malestein Sako lábát találta el ziccerben.
Maslova pontosan lőtt:
Szűk három perccel a szünet előtt Mayonnaud kért időt, mert a kezdeti lendület után elsősorban támadásban kicsit szétesett a Metz játéka. Bíró Blanka két fontos védéssel segített a hajrában, az utolsó percben hétméterest dobhatott az FTC, Malestein nem hibázott. 4-3 után megint csak egy gól volt a Fradi hátránya. Azonban Horacek látványos közbelövésével alakította ki az első harminc perc végeredményét: 13-15.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!