A címvédő Napoli sem az. Giuntoli mellett a sikerek másik letéteményese, az edző, Luciano Spalletti is távozott. Hivatalosan pihenésre vágyott, kevésbé hivatalosan nem jött ki a klubelnökkel, a Lionel Messit kreténnek nevező Aurelio de Laurentiisszel. Távozott a már említett dél-koreai védő, de a két másik, a grúz és a nigériai kulcsember maradt. A korábban a Rómánál dolgozó, a szaúdi Al-Naszrtól állítólag Cristiano Ronaldo miatt kipenderített francia Rudi Garcia feladata lesz tartani a tavalyi őrült tempót vagy legalábbis nem letérni a sikeres útról.
Véget ér a bűvös sorozat, második generációs áttörés várható Olaszországban
A hétvégén elkezdődik az olasz labdarúgó-bajnokság 2023–24-es szezonja. Az elmúlt négy szezonban nem volt címvédés, a Juventus után az Inter, majd a Milan, legutóbb a Napoli ünnepelt. Csekély az esélye annak, hogy jövőre új győztest avassanak. Rómában José Mourinho a kritikus, harmadik idényét kezdi meg, és korántsem biztos, hogy be is fejezi. A városi rivális Lazio pedig elveszítette az egyik kulcsemberét.

A következő szezonban Milánóból érkezhetnek a trónkövetelők. A tavasszal a Bajnokok Ligájára összpontosító, a döntőig menetelő Inter három kulcsemberét, Andre Onanát, Marcelo Brozovicot és Milan Skriniart is elveszítette, de okos, főképp olcsó igazolásokkal készül a trónfosztásra. Marcus Thuram mellett megjelent a Bayern kapusa, Yan Sommer, és a Sassuolo tehetséges fiatal középpályása, Davide Frattesi is. Simone Inzaghi edzőtől elvárják a bajnoki címet. Ugyanez talán nem érvényes Stefano Piolira. A Milan a Premier League-ben parkolópályára tett játékosokat (is) igazolt (Christian Pulisic, Ruben Loftus-Cheek), eladta Sandro Tonalit, a tulajdonosok elküldték a klublegendát, Paolo Maldini sportigazgatót, amivel nem szereztek jó pontokat a szurkolóknál.
A fővárosban nem volt komoly mozgás vezetői szinten. De szezon közben erre van esély: az AS Romát edző José Mourinho nem szeret három évnél többet eltölteni a klubjainál, Rómában a most kezdődő szezonja lesz a harmadik. A nehezen kezelhető portugál telekürtölte a sajtót, hogy végre vegyen a klub egy tisztességes középcsatárt, miután kidőlt az első számú gólvágó, Tammy Abraham. Eleddig nem teljesült a kívánsága, de talán kiköt az Örök Városban az Atalanta támadója, Duvan Zapata. Mourinho fővárosi kollégája, a Lazio edzője Maurizio Sarri állítólag házon belül adta le a listát, és végül teljesült az óhaja: a Szaúd-Arábiába szerződött Szergej Milinkovics-Szavicsot japán játékossal pótolja a klubja, amely még mindig a 33 éves csatárra, az egyre sérülékenyebb Ciro Immobilére építi a támadó játékát. Mindezek után meglepő lenne, ha a Lazio beleszólna az északi csapatok és a Napoli aranycsatájába.
További Sport híreink
Borítókép: Az aranylabdás apuka után a kis Weah is kipróbálja magát Olaszországban (Fotó: AFP)
Timothy Weah legszebb pillanatai:
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!