Az UAE Tour hét szakaszából négy a sprinterekről szólt, Valter Attila örömét fejezte ki, hogy ezek közül az egyiket fiatal csapattársa, Olav Kooij nyerte meg. Az összetett szempontjából azonban az időfutam mellett a két hegyi befutós szakasz, a harmadik és az utolsó, hetedik etap volt a legfontosabb.
Hogyan szerepelt Valter Attila a hegyeken?
A végeredményt tekintve hasonló volt a két szakasz Valter szempontjából: mindkettőn a szólógyőztes mögötti csoportban ért célba.
– Az első hegyi befutón elég könnyen sikerült az élmezőnnyel megérkezni az utolsó méterekre. Hiányzott egy kis önbizalom és bátorság, mert egy szebb helyezés is bennem volt, de természetesen örülök a szezon első top 10-es eredményének. Az utolsó szakasz a szelezésről szólt, egészen a hegy lábáig. Óriási lépés a karrieremben, hogy ott tudok lenni az élbolyban az ilyen szakaszokon. Konkrétan rettegtem ezektől a szeles helyzetektől, számomra az egyik legnehezebb része a sportnak. Hála a csapatnak az összes szakadásnak a jó végén voltam, a hegyen pedig bizonyítottam, hogy fel tudom venni a versenyt a legjobbakkal, komolyabb emelkedődön is – értékelt Valter, akinek teljesítményével csapata is elégedett volt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!