
A fentiek azért is fontosak, hiszen a NOB levele a Magyar Olimpiai Bizottsághoz is megérkezett, és amint azt Fábián László, a MOB főtitkára lapunknak elmondta, a hazai szervezet továbbította is azt a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek. Az egykori kiváló öttusázó elárulta, konkrét időpont az IBA elhagyására nincs a levélben, ugyanakkor azt megnevezték, hogy 2025-ben döntésre kell mindenkinek jutnia, beleértve ebbe a NOB-ot is az ökölvívás olimpiai jövőjével kapcsolatban.
– Egy többlépcsős dolog vége felé közeledünk, ugyanis Tokióban és Párizsban a NOB még megszervezte az ökölvívó tornát az olimpiákon, de tovább ezt a feladatot nem vállalja, hanem azt szeretné, hogy egy új szervezet vegye át ezt a szerepet. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a boksz ott lesz Los Angelesben, akkor azoknak lesz esélyük indulni az olimpián, sőt már az olimpiai kvalifikációs viadalokon, akik csatlakoznak a NOB által elfogadott új szervezethez. Ha a magyar szakszövetség nem tesz ennek eleget, akkor azt kockáztatja, hogy a magyar ökölvívás semmilyen formában nem lehet jelen az ötkarikás nyári játékokon, ami komoly forráselvonással is jár – fogalmazott lapunk kérdésére Fábián László.

A MOB főtitkára ugyanakkor hozzátette, ha ez a sajnálatos eset állna fenn, a NOB elképzelését, miszerint vonja vissza a magyar bokszszövetség MOB-közgyűlési szavazati jogát, jogi szempontból jelenleg nem lehetne végrehajtani.
– Az alapszabály kimondja, amennyiben egy olimpiai sportágnak van hazai szövetsége, az automatikusan tagja a MOB-nak is, viszont ha az ökölvívás kikerül az olimpiai sportágak közül, akkor a MÖSZ hiába lép át az új szervezetbe, azonnal kikerül a Magyar Olimpiai Bizottságból. Tehát ahhoz, hogy végre tudjuk hajtani a NOB akaratát ebben a kérdésben, bizony alapszabályt kell módosítanunk előtte – tette hozzá Fábián László.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!