A vb-ezüsttől a brazilverésig – 999 mérkőzés legnagyobb sikerei + videók

Jelentős mérföldkőhöz érkezik a magyar válogatott: március 20-án, csütörtökön történetének az ezredik mérkőzésén lép pályára. Az ellenfél Isztambulban Törökország lesz, amely ellen a 999 meccsből tizenhatszor játszott, a mérlege pedig tíz győzelem, négy döntetlen és két vereség. Ezekben a napokban felidézzük a csaknem ezer összecsapás néhány legfontosabb vagy legérdekesebb fejezetét, amelyek között akadnak fájó kudarcok, és persze okkal ma is büszkeséggel eltöltő diadalok is. A legfájóbb kudarcok, a legnagyobb különbségű sikerek, a legjobb gólvágók után zárásként a legnagyobb sikerekre emlékezünk vissza. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

A magyar válogatott történetének az egyik legnagyobb sikerén, az 1966-os világbajnokságon született meg az egyik legszebb gól is, Farkas János kapásból bombázott a címvédő Brazília kapujába. Fotó: AFP

Ha a magyar válogatott történetének a legnagyobb sikerét keressük, alighanem a túlnyomó többségnek a londoni 6:3 ugrik be. Kétségtelen, ragyogó mérkőzés és győzelem tanúja lehetett a Wembley Stadion közönsége, ám tizenöt évvel korábban, 1938-ban ennél többet ért el a csapat, nevezetesen ezüstérmet nyert a Franciaországban rendezett világbajnokságon. A nagy sikerek felidézését időrendben is ezzel kell kezdeni, de nem csupán ezért kívánkozik az élre. Igaz, a kor magyarjai a párizsi döntőt, a válogatott 214. hivatalos meccsét úgy élték meg, hogy elveszítették az aranyérmet, ám nem kellett különösen nagy történelmi távlat belátni, ez a második hely óriási siker volt, és nemcsak azért, mert azóta sem sikerült túlszárnyalni, manapság pedig 1986 óta még arról is csak álmodozunk, hogy ott legyünk ezen a rendkívül jelentős tornán. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.) 

Forrás: Arcanum

A futball harmadik világbajnokságára 37 csapat nevezett, ami akkoriban nagy szám volt, és tizenöt ország lépett pályára Franciaországban, a tizenhatodik, Ausztria az Anschluss miatt visszalépett. A magyar válogatott nem tartozott az esélyesek közé, de az első meccsén legyőzte Holland-Indiát 6:0-ra, a másodikon 2:0-ra Svájcot, majd az elődöntőben következett egy nagy favorit, Svédország. 

A csapat remekelt, óriási meglepetésre 5:1-re nyert, és döntőbe jutott. Dietz Károly szövetségi kapitányt rengetegen bírálták, mert megváltoztatta az összeállítást, kihagyta a bombaformában játszó Toldi Gézát, ám ezt nem a saját akaratából tette. Felülről érkezett az utasítás, hogy a kemény és erős Toldi nem léphet pályára,

az indok pedig az egyik kerettag, Balogh Istvánnak később a Labdarúgás havilapban megjelent visszaemlékezése szerint ez volt: „Félő, hogy eldurvulna a mérkőzés és nagyon lényeges, hogy az olasz barátaink ellen szép, baráti hangulatú döntőt játszunk… Mit mondanának az emberek, ha a két baráti nép fiai kakaskodnának egymással…”

Az olaszok 1934-ben világbajnokságot, két év múlva olimpiát, kétszer Európa Kupát nyertek, és a párizsi döntőben is megérdemelten győztek 4:2-re 1938. június 19-én. A Nemzeti Sport igyekezett elmagyarázni, hogy a vereség ellenére

hálátlanság és rosszindulat volna most sárba rántani a világbajnoki második hely harcosait,

de nem sok foganatja volt. Utólag viszont elismerhetjük: szemben az 1954-es berni kudarccal, ez az ezüstérem a magyar futball történetének a legnagyobb sikere.

Nagy siker a vesztes döntő előtt

Időben haladva most már valóban London, 1953, az angolok elleni 6:3, az Évszázad Mérkőzése következik, de erre most nem szentelünk sok szót, hiszen lehetetlen róla bármi újat mondani. A találkozó dátuma, november 25-e lett a magyar labdarúgás napja, a csapat összeállítását itthon és külföldön is rengetegen fújják kívülről, Puskás Ferenc visszahúzós csel után lőtt gólja valahol a világban egész biztosan szinte mindennap feltűnik a képernyőkön. Valóban óriási siker volt, a budapesti, 7:1-re megnyert visszavágóval együtt, ám sajátos módon inkább az angolokra volt jobb hatással, ők állítják, a magyaroktól elszenvedett gyomrosok nélkül nem újulnak meg, és 1966-ban nem nyernek világbajnokságot.

Egy évvel később a magyar válogatott viszont valóban nem nyert, a berni döntő kudarcáról már a sorozat első részében írtunk, ám az a világbajnokság így is hozott emlékezetes sikert. A válogatott 310. hivatalos mérkőzése az Uruguay elleni elődöntőre esett, és a beszámolók szerint ebből kerekedett ki az egész torna legszínvonalasabb meccse 1954. június 30-án. 

Uruguay címvédőként érkezett Svájcba, a magyar válogatott az előző körben az 1950-es vb másik döntősét, Brazíliát verte paprikás mérkőzésen 4:2-re, és az akkori lapok zöme azt írta, a két csapat összecsapása a világbajnokság igazi döntője, amelyik ezt megnyeri, az már mehet is a serlegért – ebben sajnos tévedtek. 

A magyar csapat a sérült Puskás Ferencet nélkülözve Czibor Zoltán és Hidegkuti Nándor góljaival a 47. percben már 2:0-ra vezetett, ám a dél-amerikaiak Hohberg Juan Eduardo két góljával a hajrában egyenlítettek, a hosszabbításban viszont Kocsis Sándor két pompás fejese eldöntötte a meccset, 4:2 lett a vége. Érdemes idézni néhány nyilatkozatot a Népsortból. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány: „Soha nem látott nagy mérkőzést szurkoltam végig.” Budai II László: „Ilyen hatalmas iramú, nehéz küzdelemben még egyszer sem vettem részt.” Czibor Zoltán: „Még nem játszottam ilyen nagy tudású csapat ellen.” Andrade, Uruguay egyik legjobbja: „Még nem játszottam ilyen nagy ellenfél ellen. Csodálatosan tudnak a magyarok.” Ez azért is nagy dicséret, mert Andrade tagja volt a négy évvel korábbi világbajnok csapatnak…

Drágakő értékű magyar gólok 

Nem hagyható ki a legnagyobb sikerek közül a 425. hivatalos mérkőzés sem, az időpont 1966. július 15., a helyszín pedig Liverpool, a Goodison Park az angliai világbajnokságon. Ekkor is az aktuális címvédő, Brazília volt az ellenfél, és a portugáloktól elszenvedett 3:1-es vereség után csak a győzelem adhatott reményt a továbbjutásra. Az ellenfélnél Pelé sérülés miatt nem játszhatott, de így is világklasszisok álltak szembe a kezdésnél a magyarokkal, 

ám ezúttal nem ők nyújtották a világklasszis teljesítményt. Bene Ferenc cselsorozat után lőtt pimasz gólja, Farkas János csodálatos kapáslövése, Mészöly Kálmán tizenegyese és felkötött karja, valamint Albert Flórián káprázatos, lényegében Aranylabdát érő játéka azóta is a magyar labdarúgás legendáriumának szerves része, akárcsak a 3:1-es győzelem.

Az angol lapok áradoztak: „Drágakő értékű magyar gólok”; „Szemléltető oktatás a világ minden labdarúgója részére”; az olasz Il Messaggero így írt: „Ha tizenegy Pelé játszik, akkor is a magyarok nyernek.”; a svéd Expressen pedig kinyilatkoztatta: „Most már nyugodtan haza lehet utazni, ennél jobb játékot ezen a vb-n úgysem láthat senki.” 

Végül még egy fontos siker, időben közelebbről, 1984. október 16-ről. A magyar csapat az 590. meccsét Rotterdamban játszotta, a világbajnoki selejtezőn az alakuló későbbi Európa-bajnok holland válogatott volt az ellenfele. A találkozó esélyese egyértelműen a hazai együttes volt, amely Wim Kieft révén a 21. percben vezetést is szerzett. Öt perccel később Détári Lajos okos góllal egyenlített, az 55. percben pedig Esterházy Márton bravúros mozdulattal meg is fordította az eredményt, és a végén még az is belefért, hogy Varga József a nézők közé rúgta a labdát tizenegyesből. A mérkőzés után a szállodában ruhástól fürdött meg mindenki a medencében az MLSZ elnökétől az újságírókig – ez a siker alapozta meg a részvételt az 1986-os világbajnokságon. Azóta ilyen sikerre sajnos nem emlékezhetünk.

A magyar labdarúgó-válogatott történetéről, az eddigi 999 mérkőzésről írt korábbi összefoglaló történeti cikkeink: Az egyiptomi csapástól Mexikóig– 999 meccs legnagyobb kudarcai Gólzáporok világbajnoki csúcsokkal – 999 mérkőzés legfölényesebb győzelmei Slózitól Luxemburg grófjáig – 999 meccs legjobb gólszerzői