Gólzáporok világbajnoki csúcsokkal – 999 mérkőzés legfölényesebb győzelmei

Jelentős mérföldkőhöz érkezik a magyar válogatott: március 20-án, csütörtökön történetének az ezredik mérkőzésén lép pályára. Az ellenfél Isztambulban Törökország lesz, amely ellen a 999 meccsből tizenhatszor játszott, a mérlege pedig tíz győzelem, négy döntetlen és két vereség. A következő napokban felidézzük a csaknem ezer összecsapás néhány legfontosabb vagy legérdekesebb fejezetét, amelyek között akadnak fájó kudarcok, és persze okkal ma is büszkeséggel eltöltő sikerek is. Most a legnagyobb különbségű, legfölényesebb győzelmekből következik öt. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

A spanyolországi Elchében az eredményjelzőt kezelő úr nagyon elfáradhatott a végére, mert a magyar válogatott jócskán ellátta munkával.

A magyar válogatott történetének az első évtizedét túlzás lenne diadalmenetnek beállítani. Az első nagy különbségű győzelem, az olaszok 6-1-es legyőzése 1910. május 26-án a ritkasága miatt feltűnést keltő eredmény volt, egy évvel később viszont már a Svájc elleni 9-0-s siker kiemelkedő rekordnak számított. Nem sokáig élt, ugyanis a stockholmi olimpián az angoloktól 7-0-ra kikapó magyar válogatott hazafelé megállt Moszkvában két meccsre, és a másodikon 12-0-ra nyert 1912. július 14-én. Egy évtized telt el az első hivatalos mérkőzés óta, és ez még csak a 43. volt. Két nappal korábban is fölényes magyar győzelem született, ám ezen a 9-0-ra végződött találkozón az orosz válogatottban helyet kapott három angol, Arthur Parker, G. Newman és Edward Thomas is, akik a második meccsen a magyar vezetők tiltakozására már nem léptek pályára. Schlosser Imre a két összecsapáson összesen hétszer talált a kapuba, Pataki Mihály és Kertész Vilmos hat-hat góllal járult hozzá a huszonegyhez. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)

Fotó: Arcanum

Másfél évtizedet kellett várni, hogy a rúgott gólok számát felülmúlja a csapat, amely 1927. június 12-én Franciaországot fogadta. A válogatott 125. mérkőzését négy oldalon tudósító Nemzeti Sport szerint „Orth vezetése alatt szárnyakon repült a magyar csatársor”, ami a 13-1-es végeredményt látva aligha túlzó megfogalmazás,

 Jules Dewaquez csapatkapitány ugyanezt így fejezte ki: „Olyan helyzetekből rúgtak gólokat nekünk, amilyenekből el sem tudtuk képzelni, hogy egyáltalán kapura lehessen lőni!”

 Takács II József egymaga hat gólt lőtt, ám a mérkőzés hőse Orth György volt, akinek zsenialitásáról a magyarok és a franciák is egymással versengve lelkendeztek. Van ugyanakkor némi bája annak, amit a sportlap írt az értékelése során: „A magyar csapat úgy játszott, mintha leckét adna futballból. Pedig nem volt minden részében tökéletes, hibázott és elég sok baklövést csinált.” Tegyük hozzá, szegény franciák szerencséjére…

Fotó: Arcanum

Ami a különbséget illeti, találunk még egy ilyen fejezetet: a válogatott 1950. szeptember 24-én a 278. hivatalos mérkőzésén Albániát fogadta a Megyeri úton. A Népsport a meccs előtt a címlap vezető anyagában méltatja az albán sport fejlődését, amelynek kulcsa a szovjet szakemberek segítsége, a mérkőzésről szólva pedig a vendégek egyik vezetője abban reménykedett, hogy az eredmény hízelgő lesz rájuk nézve, és leszögezte: 

„Az eredményen túlmenően azonban az lesz a legfontosabb, hogy ez a mérkőzés is a békét szolgálja, és alkalmas lesz arra, hogy erősítse a béketábort.” 

Ma már nem különösebben érdekes, hogy a 12-0-s magyar siker milyen hatással volt a békeharcra, mindenesetre az alakuló Aranycsapat Grosics – Kovács II, Börzsei, Tóth III – Kovács I, Bozsik – Budai II, Kocsis, Palotás, Puskás, Babolcsay összeállításban az albánokra nézve cseppet sem hízelgő győzelmet aratott, Puskás Ferenc és Budai László négyszer-négyszer, Kocsis Sándor és Palotás Péter pedig kétszer-kétszer talált a kapuba.

Kilenc gól két nyilatkozat között

Eddig ezek akkori szóhasználattal élve mind barátságos mérkőzések voltak, de hamarosan felvirradt a napja egy rendkívül fölényes győzelemnek tétmeccsen is. Ez a 307. hivatalos találkozója volt a csapatnak, és 1954. június 17-én játszotta a svájci világbajnokságon rajtolva a csoportjában a Koreai Köztársaság ellen. 

Kim Jong Sik, az ellenfél szövetségi kapitánya azt nyilatkozta a L’Équipe nevű tekintélyes lapnak, hogy győzelmet vár a magyarok ellen, ami részben a realitásérzékének a teljes hiányára vall, de mint kiderült, még sohasem látta korábban Puskásékat, amit meg olvasott róluk, azt nem akarta elhinni. 

A lefújást követően már ezt mondta: „Tizennyolc éve játszottam utoljára Európában. Azóta nagyon sokat fejlődött a magyar labdarúgás. A fiaim mentsége csak az, hogy nagyon fáradtak voltak a hosszú utazástól. A magyarok ragyogóan játszanak. Ilyen csatárjátékot még életemben nem láttam.”

A két nyilatkozat között a csapata kilenc gólt kapott és egyet sem szerzett. Az első félidőben Puskás Ferenc kezdte el a gólgyártást, Lantos Mihály követte, majd Kocsis Sándor duplázott, a fordulás után Kocsisnak meglett a mesterhármas, utána Czibor Zoltán, majd kétszer Palotás Péter következett, és végül Puskás gólja tette keretbe a mérkőzést. Az ellenfél játékosait annyira kimerítette a szakadatlan védekezés, hogy a hajrában a középkezdések előtt négyen-öten is a gyepen hevertek, a végén pedig egymást támogatva vonszolták le magukat a pályáról. A Népsport szerint „Jóval nagyobb arányban is győzhetett volna a csapatunk, ha játékosaink nem testi épségük megóvására törekedtek volna.”

Ez a 9-0-s siker csúcs volt a világbajnokságok történetében, húsz évvel később Jugoszlávia ezt beállította Zaire ellen, a magyar válogatottnak viszont 1982-ben, az 566. hivatalos mérkőzésén sikerült ezt is túlszárnyalnia. 

A különbség maradt, ám a csapat június 15-én, a spanyolországi vb első csoportmeccsén kereken tíz góllal söpörte le a pályáról Salvadort, amely szépíteni tudott, 10-1 lett a vége, és ez a csúcs azóta még csak veszélybe sem került.

 Az sem, amit Kiss László művelt ezen az estén: csereként állt be a második félidőben, majd hét perc (!) alatt három gólt rámolt be a salvadori kapuba. Mauricio Rodriguez, az ellenfél szövetségi kapitánya előző nap azt mondta, boldog lenne, ha nem szemlesütve, hanem felemelt fejjel térhetnének haza Spanyolországból, a lefújás után viszont nagyon szégyellte magát, és elismerte, a magyarokról egész egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy ilyen jól tudnak futballozni.

Megünnepelték volna a nagy vereséget

Kiss László mellett persze az egész csapat remekelt, és szebbnél szebb gólokat láthatott a közönség. Nyilasi Tibort és Fazekas Lászlót kétszer is ünnepelhették a társak, rajtuk kívül még Pölöskei Gábor, Tóth József és Szentes Lázár iratkozott fel az eredményjelzőre. Visszatérve Maurcio Rodriguezhez, őt nem vigasztalva, hogy a szépítő találat történelminek minősült, mert ez volt a közép-amerikai ország első vb-n szerzett gólja, ám az idő mindent megszépített. A mérkőzés harmincadik évfordulóján levél érkezett az MLSZ-be a salvadori szövetségtől, hogy szeretnék megünnepelni ezt az emlékezetes gólt – a kapott tízről szó sem esett –, és erre nincsen méltóbb partner a magyar válogatottnál, ezért meghívták a csapatot egy nyári emlékmeccsre. Kissé bizarr volt a szöveg, őszintén szólva komolyabban nem is foglalkozott vele senki sem…