Hetven éve volt a magyar futballtörténelem leggyászosabb napja

Július 4-e szomorú napja a magyar labdarúgásnak: 1954-ben ezen a napon veszítette el 3:2-re a világbajnoki döntőt az NSZK ellen az addig négy éve veretlen magyar válogatott. Az idén éppen hetven éve történt az, amit a nyugatnémeteken kívül senki sem tudott elképzelni, aminek az emlékével a futballtörténelem egyik legjobb csapatának a tagjai roppant nehezen tudtak együtt élni. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Helmut Rahn lövése után jutott a magyar kapuba a labda, Grosics Gyulai hiába vetődött 1954. június 4-én, a berni világbajnoki döntőben. Fotó: SVEN SIMON/ dpa Picture-Alliance via AFP)

Josef Herberger német szövetségi kapitány a Rimet Kupával   Fotó: Historyofsoccer.info

Közben a magyar csapat felkészülése nem zajlott zavartalanul. A szállás lefoglalásakor senki sem tudta, hogy a svájci kisvárosban, Solothurnban hagyományosan július 3-án tartják az ifjúsági fúvószenekarok országos versenyét, a fesztivál hajnalig tartott, a játékosok kialvatlanul indultak másnap Bernbe, a döntő helyszínére.

Egyikük ráadásul egy szobalánnyal töltötte az éjszakát, megszegve Sebes Gusztáv utasítását, hogy mindenki maradjon a szobájában, ráadásul zuhogott az eső, az pedig mindenkit megdöbbentett, hogy a szövetségi kapitány bejelentette, Budai László kimarad, a többiekhez képest szerény képességű Tóth Mihály lesz a balszélső, Czibor Zoltán pedig átjön a jobb oldalra.

Mindezek tetejében a busz csak a stadionon kívül tudott leparkolni, a magyar játékosoknak gyalog kellett átverekedniük magukat a tömegen.

Ennek ellenére úgy tűnt, nem lesz baj. A németek frissebbek voltak, ők a magyaroktól elszenvedett vereség után a legjobb összeállításban 7:1-re elverték a törököket, a negyeddöntőben simán legyőzték 2:0-ra Jugoszláviát, az elődöntőben pedig 6:1-re legázolták az osztrákokat. Nekirohantak a magyar válogatottnak, ám az jól reagált, és a 8. percben Puskás és Czibor góljaival 2:0-ra vezetett, az itthon Szepesi György közvetítését hallgató milliók máris ünnepelték a világbajnoki győzelmet. 

Czibor Zoltán egyik helyzete a döntőben  Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

Csakhogy tíz perc múlva már 2:2-t mutatott az eredményjelző, előbb Max Morlock, majd Helmut Rahn talált Grosics Gyula hálójába. A németek kikapcsolták a játékból Bozsik Józsefet és Hidegkuti Nándort, így a magyar csapat szárnyaszegetté vált, ugyanakkor a szünet után nagyon rákapcsolt. Hol valaki belevetődött a lövésbe, hol a gólvonalról mentett egy védő, hol Toni Turek védett bravúrral, de volt, hogy a kapufa mentett, nem jött össze az újabb gól. Ráadásul a nehéz, sáros talajon kiütközött a magyar játékosokon a fáradtság.

Vereség a legfontosabb meccsen

És elérkezett a 84. perc. Bozsik ütközött a felezővonalnál, a bíró továbbot intett, Schäfer beívelte a labdát, Lantos kifejelte, de Rahn elé, aki egy lövőcsellel becsapta Lórántot, majd a jobb alsó sarokba lőtt. De még nem volt vége: Czibor ziccert hibázott, Hidegkuti a kapufát találta el, Turek védett szenzációsan, Puskás viszont gólt lőtt. Az angol Ling megadta, majd Mervyn Griffitths partjelző intésére visszavonta a gólt, és lest ítélt.

Puskás Ferenc bolyong az ünneplő németek között  Fotó: AFP

Most lett vége – négy év és harmincegy veretlen meccs után az Aranycsapat a legfontosabb mérkőzésén kikapott. Itthon tömegek tódultak az utcákra, elterjedt a hír, hogy a játékosok eladták a meccset egy-egy Mercedesért, a Rákóczi úton felborogatták a villamosokat, betörték az üzletek kirakatait, a játékosok fényképeit elégették. 

A csapatot pedig hazafelé leszállították a vonatról Tatán, ahol Rákosi Mátyás adott vacsorát, majd három nap múlva fekete ávós autók szállították haza egyenként a játékosokat és az edzőket, és egy hétig rendőr őrködött a lakásuk előtt. Sebes Gusztáv fiának iskolát kellett váltania, mert úgy megverték, hogy maradandó sérüléseket szenvedett el.

 A meccs előtti éjjelt a svájci szobalánnyal töltő Zakariás József soha többé nem volt válogatott, de áldozatul esett Feleki László, a Népsport befolyásos és népszerű főszerkesztője is. Ő a lap július 6-i számában, azaz a meccs másnapján feszegette a vereség okait a Miért veszítettünk a világbajnokság döntőjében? című remek cikkében, és bár Sebes Gusztávot név szerint nem említette, néhány döntését bírálta, ezért hamarosan kirúgták az állásából. 

Fotó: Arcanum

Ennek a cikknek ez az utolsó bekezdése: 

Az élet nem áll meg sem győzelem, sem vereség esetén. Lesz alkalma válogatott csapatunknak arra, hogy kiköszörülje a csorbát, elfelejtesse ennek a vereségnek keserűségét, amelyet most az eddigi legnagyobb alkalom elszalasztása miatt érez mindenki. Éppen a magyar sportnak, a magyar labdarúgás eddigi nagy sikereinek kell erőt adniuk olyan csalódás elviselésére, aminőt a magyar labdarúgás az V. világbajnokság döntőjében keltett.

Elviselhetetlen csalódás

 Nos, sokan mondják, ha megnyerjük a berni döntőt, az Aranycsapat nem esik szét 1956 után, és két évvel később világbajnok lehetett volna, de ezt sohasem tudjuk meg. Ami pedig a felejtést illeti, Feleki László tévedett, az viszont biztos, hogy akik ott voltak a pályán, nehezen tudtak ennek a július 4-ének az emlékével együtt élni. Ezt bizonyítják Grosics Gyula szavai is:

– Ha valahol látom a meccs összefoglalóját, mindig különös érzés fog el. Feléled bennem a remény, hogy hátha most másként lesz, hátha megítéli a lökésem miatt a szabadrúgást az első német gól előtt a bíró, hátha Rahn nem rúgja be, és újra és újra csalódom. Elviselhetetlenül csalódom.